Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)

FOLYÓIRATOKBÓL - Beiträge zur Geschichte der Pharmazie, 1976. (Kapronczay Katalin)

élete legeredményesebb éveit Padovában töltötte el. Négy évig Johann Vesling mellett dolgozott, először tanítványaként, majd prosectora lett a híres professzornak. Végül ő maga is előadott az egyetemen botanikát és anatómiát. Hírnevét az 1642-ben az emberben felfedezett hasnyálmirigy-vezeték alapozta meg. Ezt Johannes Mauritius Hoffmann — egy másik Vesling-tanítvány — 1641ben pulykában már észlelte. A cikk felderítette mindazokat az adatokat, melyek a felfedezés körülményeit tisztázzák, idézi az erre vonatkozó irodalmi feldolgozásokat is. Eredeti dokumentumok alapján mutatja be, hogyan talált visszhangra a kortársak körében Wirsüng felfedezése, miként vonult be a fogalom és az ábrázolás az akkori szakirodalomba. Levéltári kutatások alapján jó néhány eddig ismeretlen adatot derítettek ki a szerzők, részben Wirsüng életrajzát kiegészítendő, másrészt titokzatos halála körülményeire vonatkozóan. Életének ugyanis gyilkosság vetett véget, az egyik Natio Germanica Artistarumbeli társa, Jacobus Cambier ölte meg. Kapronczay Katalin BEITRÄGE ZUR GESCHICHTE DER PHARMAZIE — 1976 Schneider, Wolf gang: Internationale Gesellschaft für Geschichte der Pharmazie e. V. — 1926—1976 — Zum Jubiläum unserer Gesellschaft — 9. p. Az 1926-ban, Innsbruckban megalapított Nemzetközi Gyógyszerészettörténeti Társaság 50 éves jubileumi megemlékezése, az eddigi elnökök megnevezésével és a további célkitűzések meghatározásával. Ganzinger, Kurt: Apotheke und Universität (II. rész) — 10—13 p. 1770 óta kötelező Ausztriában, hogy a gyógyszertár vezetője valamelyik belföldi orvosi egyetemen vizsgát tegyen. 1848-ig a bécsi egyetem volt a legfőbb erre hivatott intézmény. 1818-ban még a Bécsi Gyógyszerészegyletnek is a fakultásra kellett benyújtani a tervezett gyógyszer-taxát jóváhagyásra. 1849-től a kémiai és botanikai tanszéket áthelyezték a filozófiai fakultásra, ott hallgatták a gyógyszerészek az előadásokat mint rendkívüli hallgatók. A kötelező vizsgákat azonban az orvosi karon kellett letenni és a diplomát is ott kapták meg. A szerző ezután áttér a legjelentősebb németországi orvosegyetemek történeti ismertetésére, előrebocsátva, hogy az összefüggések az orvos- és gyógyszerészképzés között többé-kevésbé hasonlóak az ausztriai viszonyokhoz. Heidelbergbcn 1386-ban nyílt meg Németország második legöregebb egyeteme, ahol 1390ben indult meg az orvosképzés. Eleinte — 1482-ig — csak egy díjazott tanára volt az orvosi karnak, aki egyben a dékáni tisztet is ellátta. Mellette néhány, licentiátust vagy baccalaureusi fokozatot elért munkatárs dolgozott, akik előadásokat is tartottak. A hercegi udvar orvosai az egyetemtől teljesen függetlenek voltak. A kezdeti időkre vonatkozó törvények elpusztultak, elkallódtak, így az egyetemi életnek ez a szakasza eléggé ismeretlen. 1471-ben Erhard Knab von Zwiefalten professzor, aki egyike volt I. Frigyes udvari orvosainak, megalkotott egy gyógyszerészeti rendtartást a legfontosabb gyógyszerek árjegyzékével, ez azonban csak az udvari patikára vonatkozott. Ezután a kölni, az erfurti, a frei-