Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 81. (Budapest, 1977)

KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Bugyi Balázs: A Priessnitz-féle hidegvízkezelés korai hazai története

1. a hideg fürdők erősítenek, izgatnak, a szervezetet azonban gyengíthetik is, 2. a túlságosan hideg — jeges — fürdőket csak körülírt testrészeken lehet alkalmazni. Lenk Adolf értekezése, bár lényegében a Priessnitz-féle gyógyeljárás megszabta alapelveket taglalja, sem Priessnitznek, sem Oertelnek a nevét nem említi, amit a legtávolabbról sem csodálhatunk, hiszen ebben az időben vált csak Priessnitz tanítása ismertté, és csak akkor engedélyezték a nem orvos vezette gyógyintézetnek a működését. 3. 1834-ben jelentette meg Soltész János latin nyelven „orvostudori értekezését a hideg vízről". Az értekezés lényegében véve nem haladja meg Lenk Adolf szintén latin nyelvű dissertatióját — amelyről azonban említést sem tesz. A két év alatt szerzett gyarapodó tapasztalatok a hideg víznek mint italnak, illetőleg az egész testre vagy annak egyes részeire alkalmazott fürdő alkalmazásának már jobb eredményeit mutatta, de Soltész nem hallgatta el a felmerült nehézségeket sem: a hideg víz túlzott fogyasztása vagy a hideg fürdő nem megfelelő használata esetében sem. 1837-re már polgárjogot nyert a Priessnitz-féle hidegvíz-gyógyítás az Osztrák Birodalomban és a vele szomszédos országokban, így elsősorban Bajorországban, Svájcban és nem utolsósorban Oroszországban is. Berkó Pál balassagyarmati születésű orvosjelölt a gyógymód ismertté válásával és mind általánosabb elfogadottságával már magyar nyelven jelentette meg értekezését „a hideg fürdőkről". Berkónál jelenik meg első ízben a hazai orvosdoktori értekezésekben Priessnitz és Oertel neve. Tárgyalja a hidegvíz-terápiát, az ókorban induló kifejlődését, szól a klasszikus ókor orvosai, így Hippokratész, Caelius Aurelianus és Galenus ilyen irányú munkásságáról, beszél a hideg vizet gyógykezelés céljára használó angol és német orvosokról. Megállapítja, hogy a Priessnitz-féle gyógykezelés a természeti adottságok felismerésén alapulva, az esetek túlnyomó részében valóban eredményes. Az Oertel-féle túlzásokat elvetendőnek ítéli meg. 4. 1840-ben jelent meg felsőkubinyi Meskó Pál nyíregyházi orvosjelöltnek „orvostudori értekezése a hideg vízről életrendbeli tekintetben". Művének mintegy jelmondatát képezi a nyilvánosan is megvitatott két hydrotherápiás tézise: 3. A víz ugyan nem általános és mindenre ható gyógyszer, de a betegségek bizonyos - formáiban a legeredményesebben ható therapeuticum. 4. A nemi betegségeket a higany (Mercurius), míg másokat a vizeket jelentő Neptunus gyógyítja. Meskó Pál értekezésének részletesebb tárgyalását azért tartjuk kívánatosnak, mert ő foglalja össze egész határozottsággal a korabeli magyar orvostársadalomnak a kér-