Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 81. (Budapest, 1977)

FOLYÓIRATOKBÓL - Rivista di Storia della Medicina, 1975 (Kapronczay Katalin)

tező állandó, változatlan és egy. A gondolkodás azonos a léttel. Az eleai iskolával kapcsolatosan azt a kijelentést teszi a cikk szerzője, hogy nem lehet kizárólagosan filozófiai iskolának mondani. Olyan komplex módon taglalták a világot, kitérve biológiai-orvosi témákra is, hogy orvostörténeti alapon is számon kell tartani. Lodispoto, Alberto. La storia de lia cellulite - (90-97.) A cellulitis vagy Phlegmone néven ismert kötőszöveti gyulladás diagnosztizálásának, pontos meghatározásának és terápiájának rövid történeti áttekintése (1815-től az 1940-es évekig). Cianconi, Armando—

Lenzi, Eugenio: ,,Uordine ospedaliero del Tau" — (98 — 112.) A gyógyításban hosszú ideig szerepet vállaltak a különféle ápoló szerzetesrendek. Különösen a középkorban tapasztalható ez a tendencia, amikor is a kórházak csaknem mind egyházi alapításúak voltak. Egy egész sor szerzetesrend tagjai a betegek ápolását tekintették élethivatásuknak. Ezek közül egy kisebb rend, az Altopascio (Lucca tartomány) városban létrejött Szt. Jakab szerzet működését tárja fel a cikk. Hivatalos nevük „Cavalieri del Tau" — Tau lovagjai — volt. A nevet a következőképpen magyarázzák. A városon keresztül folyt a Teupascio folyó, amelynek nevét egy elferdített változatban a város elnevezésében is megtaláljuk. Erre való hivatkozással egy nagy T-betűt viseltek a csuhájukon, amit görögösen tau-nak ejtettek. Erről a jelről kapták a barátok nevüket. A rendet a XI. sz. közepe táján alapították. Először csak egy ún. zarándokmenhelyet tartottak fenn, majd ebből jött létre a kórház. Laikus tagok és a rend felesküdött tagjai együtt dolgoztak. A templáriusokhoz hasonlóan részt vállaltak a Szentföldre irányuló hadjáratokban. A gyógyítás feltételeit szigorú szabályokban foglalták össze, felesküdtek a szegény és elesett betegek segítésére. Első időben négy orvos és két sebész dolgozott számtalan betegápoló és egyéb személyzet segítségével. A megmaradt okmányok alapján a gyógyítás szintjére is fény derült. Legfontosabb „kézikönyveik" Hippokrates, Galenos, Avicenna, Averroes művei voltak. Gyógyszereik elkészítésénél Dioscorides gyógynövényeit kedvelték. Természetesen — a kor hatására — erős befolyást gyakorolt a gyógyításra az alkímia és az asztrológia is. Az ápoltak élelmiszer-szükségletét saját gazdaságukból fedezték, így ez meglepően bőséges és változatos volt. A diétát az orvos írta elő a rászorulóknak. Bárki, akinek szüksége volt a menhely gondoskodására, akár az orvosok ápolására, minden nehézség nélkül bejuthatott az intézménybe. El lehet mondani, hogy magas színvonalon állt mind az intézet berendezése, felszereltsége, mind a gyógyító tevékenység — a kor egyéb xenodochiumaival összehasonlítva. Sambuceti, Giovanni: Vepidemnia di lifo petecchiale durante Vassedio di Genova nel 1800. - (113-116.) Rövid ismertetés az 1799—1800-as genovai kiütéses tífusz járványról. Capuano, Michèle: Una cunsulenza inédit a di Vincenzo Lanza — (117—127.) Vincenzo Lanza (1784—1860) eddig ismeretlen és kiadatlan levelét közli a cikk. A levelet 1841-ben Ricci klinikai igazgatónak írta, egy a gyakorlatában előfordult kóresetet taglal benne. Lanza a XIX. század jelentős patológusa, a klinikai oktatás nagy szorgalmazója volt. Fő