Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 81. (Budapest, 1977)
ADATTÁR - Vida Tivadar: A fiatal Weszprémi István adaléka az alkoholizmus gyógyításának történetéhez
olvasmányok kötetéből stb. Ámde minő eredménye lesz az ilyen Justinianus-féle 7 orvoslási módnak? Kerek-perec, kétkedés nélkül megmondom: semmi. Az igazi, mégpedig gyökeres gyógykezelésnek olyannak kell lennie, amelynek során előbb szorgos vizsgálódással, az orvostudomány előírásai szerint feltárjuk az okot, végül megszüntetjük ezt, hogy sikeresen szüntethessük meg magát a hatást, ami a betegség. E szabályt követte Siluris, [7] ezt Timaeus és Guldenklee, 8 korunknak e nem utolsó orvosai. E két utóbbi orvosi tudásával gyógyította meg a nemi bujaság bögölyétől felizgatottakat. Elérték a salétrom jótéteményével azt, hogy ama fajtalankodó gazemberek megszűnjenek önmaguk és mások terhére lenni, és a hatóságoknak se okozzanak a jövőben bármiféle ügyet. Ugyanezek voltak Ettmüller és Plater 9 , érdemük szerint soha eléggé nem dicsérhető kísérletei. E két híres ember a részegesek számára állított össze többféle orvosságformulát, hogy ezekkel terelje el őket kedves iszogatásuktól. De Plinius História Naturálisából világosan tudjuk, hogy ugyanerre kísérletet tettek már az ő korában is. Az isteni Ige hirdetői riasszák csak el az embereknek e sajnálatra méltó fajzatai a szent Törvény tábláiról vett fenyegetésekkel és ígéretekkel attól, hogy ily szertelen cselekedeteket kövessenek el, hiszen ezt követeli az igaz vallás. A világi közéletben pedig fékezzék meg vad merészségüket a minden bizonnyal igazságos büntetéssel 7 Justinianus keletrómai császár (527—565) uralkodása idején állították össze a Corpus iuris (civilis)-t. Ennek első része volt a Codex Justinianeus, amely 12 könyvben tartalmazta a császári rendeleteket. Második része volt a 39 neves római jogász irataiból kivont digeszták vagy pandekták 50 könyve (utóbbit Justinianus 533-ban hirdette ki külön törvényként), végül az Institutiones c. négykötetes tankönyv. Később járult mindehhez a Novelláé gyűjteménye. (Peez i. m. I. köt. 1035—6.; Pallas N. Lex. XIII. köt. 766.) 8 Balthasare Thimaeus, nemes Guldenklee a Posen (Poznan) tartománybeli Fraustadtban (Wszowa) született. A harmincéves háború idején a brandenburgi választófejedelem orvosa. 1638-ban valami acetum theriacale nevű orvosság segítségével, úgy látszik, megmentette a pestistől a svéd hadsereg nagy részét Triebsee-nél. Ezért kapta a nemességet is. 1648-ban Gusztáv Adolf svéd király özvegyének, Mária Eleonóra királynénak lett az udvari orvosa. Meghalt 1667-ben. Művei: ,, Consilium oder Unterricht von der itz schwebenden Pestilentz" (Leipzig, 1620), „Casus medicinales" (1622), „Epistolae et consilia" (1665), „Opera medicopractica" (1667), „Responsa medica" (1668). (Vö. Gurlt—Hirsch, Biogr. Lex. d. Aerzte ... 5. Bd. 686.) — Siluris-ról nem sikerült adatokat szereznem. 9 Felix Plater vagy Platter (1536—1614) híres orvos ; a bázeli egyetemen az orvostudománynak, főképp az anatómiának megújítója. 1612-ben kiadta az 1557-i házasságkötéséig terjedő emlékiratait. (Vö. Pallas N. L. 14, 42.) — Michael Ettmüller (1644—1683) lipcsei születésű orvos, szülővárosában és Wittenbergben tanult. 2 éves tud. vándorút után, amelynek során meglátogatta Itáliát, Franciaországot, Angliát és Hollandiát, 1666-ban avatták orvossá Lipcsében. 1681-ben uo. a botanika rendes, a sebészet és az anatómia rendkívüli tanára. Főműve: Synopsis collegii institutionum medicarum, továbbá a Chymia rationalis et experimentális curiosa, amely halála után jelent meg Leidenben. Számos értekezés szerzője. Ezek közül Weszprémi témájába vágó a Dissertatio de temulentia. Ezeket egy kötetben adta ki 1708-ban Frankfurt am Main-ban fia, dr. Michael Ernest Ettmüller (1673—1732), aki ugyancsak egyetemi tanár Lipcsében, ugyanott lazaret-orvos, tagja, majd 1730-ban igazgatója az Academia Caesarea Carolina-Leopoldina Naturae Curiosorumnak. E társaság Actáiban jelentek meg értekezései, melyek közül W. témájába vág a De medico mendace, míg magyar vonatkozású a De monstro hungarico. (Vö. Jöcher, Alig. Gelehrten=Lex. II. Vol., col. 417—418.)
