Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 81. (Budapest, 1977)

KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Gerevich József—Ungvári Gábor: Gulácsy Lajos betegségének kultúrtörténeti vonatkozásai

projiciálja más művészek alkotásaiba vagy megfordítva; egyes festményét Giottónak tulajdonította [57]. Személyiségét legközvetlenebb formájában kifejező művészetének kellett tehát a múlt, az „idő-fogantatású" téma [108]. Kezdetben a Raffaellót megelőző korszak atmoszférája és stílusjegyei jelentették számára a múltat, de ez nem tartott sokáig. Ahogy az időt egyre kevésbé tudta megragadni, egyre inkább átérezte a művészettörténet összes korszakát [125]. Viselkedése és művészete a kortársak szemében egyre anakronisztikusabbá vált [65, 57, 110, 10, vö. 44: „Rám nem az idő, a káprázat hatott"]. Ezt az anakronizmust, amely művészetével azonosuló, egyre jobban accentuálódó személyiségéből fakadt, egyik önvallomásában maga a festő fogalmazza meg a legérzékletesebben : „Délután 2 órakor egy különös öltözetű fiatal ember szállt le az anconai vonalat befutó vasúti kocsiból a római pályaudvaron. Fején egy 1830 körül divatos cilinder, testén sötét téli kabát, melyre még egy zöld havelok volt fölcsapva, lábszárán francia forradalombeli térdig érő gamásni, kopott színű ugyan, de elárulta, hogy viselője nagy súlyt helyez az előkelő és b i z a r r megjelenésre. Egy amerikai vágású cipő egészítette ki a ruházatot, melyen három század divatja futott k eresztül [39] Ugyanez az „ anakronizmus" képein is fellelhető: „... egyszerre festett impreszszionista erdőrészietet és dekoratív térkonstrukciót, harmonikus szépségű női alakot és zaklatott, kétségbeeséstől fűtött, groteszk víziót" [110]. Ez a különös emberi és művészi magatartás kezdetben a szecesszió meghökkenést provokáló magatartásmintáihoz volt hasonlatos. A kortársak szemében csak később, a szecesszió lassú megszűnésével párhuzamosan vált anakronisztikussá, amikor Gulácsyról lehullott a szecesszió védő máza, és schizophreniába torkolló személyiségváltozása bukkant elő, amely pathopsychologiailag immár alig-alig megragadható. A SZECESSZIÓ TÉMÁI, STÍLUSA, ESZTÉTIKÁJA Még problematikusabb kapcsolata a szecesszióval, annál is inkább, mert a szeceszszió egyik legdöntőbb stiláris ismérve, a szimbolizmus [8] hiányzott művészetéből [110]. Mindmáig vitatott kérdés ez a Gulácsy-irodalomban [szimbolistának tartják: 117, 90, 113, 114, 115, 61, 48, 52, 13, 95, 94, 88]. Szabadihoz hasonlóan mi nem tartjuk szimbolistának. „Félig behunyt szemmel" [26, vö. 44] életének szituációiból „kivonult"; mert a valóságra nem figyelt, azt hitték, nagyot hall [57]; viselkedése „valószínűtlen" volt [65], cselekedetei, „szertartásai" [23, 73] szimbolikusak, titokzatos értelmet sejttetők, misztikusak voltak. Számára azonban a szimbólum volt a valóság, tehát nem volt szimbolista. Ellentétes megközelítéssel ugyan, de lényegében Szabadi is ugyanerre a következtetésre jut: „A kastély csak kastély volt, a mécses csak mécses" [110]. Míg a szecessziós művészek otthonosan mozogtak a maguk „kivonulási területén" [108], ahol művészetük hamarosan mesterkéltté vált [117], addig Gulácsy — művészetében és valóságosan is — tétova maradt és otthontalan [108, vö. 30]; ünnepélyesen kivonult egy szál magában, párhuzamosan a hivatalos szecesszióval [15], Dekoratív, stilizál, de dekorativitása nem válik túlsúllyá: modorrá [117, 25]. írásai, köztük a mottóként idézett „impressziója" (Virágünnep vége [38]) a szecesszió félreérthetetlen jegyeit is hordozzák.