Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 80. (Budapest, 1976)
Folyóiratokból - Clio Medica, 1976 (Némethy Ferenc)
számtanra, latin és görög nyelvre is oktatta neveltjét. Ennek fejében a diák kötelessége volt: a mestert és feleségét becsülettel és híven szolgálni; titkaikat megőrizni ; törvényes és ésszerű parancsaikat mindig készségesen teljesíteni. Nem volt szabad gazdájának és asszonyának szándékos kárt okoznia; vendéglőket és csapszékeket látogatnia; kártya-, kocka- vagy más tiltott szerencsejátékot űznie. Tilos volt fajtalankodnia és a kitűzött időn belül házasságot kötnie. Gazdája szolgálatából engedély nélkül nem maradhatott ki, s általában köteles volt mindenben jó, becsületes és hűséges szolgaként és segédként viselkedni. A gyarmati korszak végén a szolgai teendőket mintegy 100 dollár évi tandíj fizetésével meg lehetett váltani, és a diák nem volt köteles a mester házában lakni. Sok orvos azonban még ilyen képzésben sem részesült, s pusztán empirikus alapon gyakorolta hivatását. Úttörő kezdeményezésnek számított 1772ben New Jersey gyarmat törvénye: az ott tevékenykedő orvosok csak akkor kaptak működési engedélyt, ha egy orvosi bizottság előtt levizsgáztak. Nem volt könnyű orvosi egzisztenciát teremteni. A városokban a konkurrenciaharc, vidéken a lakosság érdektelensége nehezítette az orvos pályakezdését. 1775-ben Bostonban 16 ezer lakosra 30 orvos jutott! A rabszolgákkal dolgoztató ültetvényeken pedig a földbirtokos rendszerint maga volt a szolganép „orvosa" is. George Washington naplójában olvasható ez a bejegyzés 1760. febr. 4-éről: „Meglátogattam ültetvényeimet és két beteg négert találtam: Gr eget és Lucyt. Érvágást rendeltem nekik." Ez utóbbit valószínűleg az „intéző" (a felügyelő) végezte el. Benjamin Rush éppen ezért azt ajánlotta a philadelphiai fakultásról kikerülő tanítványainak, hogy vidékre költözve gazdálkodjanak, hiszen a farm nemcsak biztos megélhetést, de függetlenséget és tekintélyt is ád az orvosnak. (Az amerikai mezőgazdasági szakirodalom megteremtői orvosok!) A másik megélhetési forrás : a gyógyszerárusítás volt. Főleg gyógynövényeket és alapanyagokat árultak, az elkészítés a legtöbbször már a páciens családjában történt népszerű orvosi, recept- sőt szakácskönyvek útmutatása szerint. A korabeli orvosi számadáskönyvekből kiderül, hogy a gyógyszerek eladásából több jövedelmük származott, mint orvosi ténykedésükből. A vizsgálati és a terápiás módszerek az Egyesült Államok első száz évében alig-alig változtak! Blake, John B. : Early American Medical Literature (147—160). Az első észak-amerikai angol település Virginiában létesült 1607-ben. Az idetelepült angolok első orvosai (jobbára sebészek) képzésüket még az anyaországban kapták. Oxfordi vagy cambridge-i doctor medicináé nem volt köztük, s szinte kivétel nélkül az orvosi rend alsó rétegeiből kerültek ki. Ebből érthető, hogy vagy száz évig nincs is önálló orvosi irrodalom Amerikában. Az itt-ott összegyűlő nagyobb lelkészi vagy orvosi magánkönyvtárakat külföldi könyvek alkották. A 18. században már közkönyvtárak is létesültek. A Harvard College 1735-ből származó katalógusa 3340 címet tartalmaz, ebből 258 a természettudományos mű (köztük vannak az orvosiak is). A Yale könyvtár 1743ban 1178 könyvet számlált, ebből 136 természettudományos (főleg orvosi). Az első orvosi szakkönyvtár Amerikában a pennsylvaniai kórház 1763-ban