Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 80. (Budapest, 1976)

SZEMLE Könyvekről - Lichtenthaeler, Ch.: Geschichte der Medizin (Alföldy Jenő)

A szerző a középkori meidicinát két részre osztja: I. szerzetesi medicina (Mönchmedizin); II. skolasztikus medicina. I. A szerzetesi medicina a korai középkor időszakára esik (600—1100), amikor a barbárok által lerombolt Európában az egyház veszi kezébe az újraépítést: a szerzetesek különös képzettség nélkül is foglalkoznak gyógyítással. II. A skolasztikus medicina (1140—1400). Ebben az időben épülnek a gótikus katedrálisok, a városházak és várak; ekkor írta Dante Isteni Színjátékát. Sok kolostor részint kórházzá, részint egyetemmé alakult át, és nagy számú orvosi egyetemet végzett klerikussal találkozunk (Albertus Magnus, Petrus Hispanicus, Rogerius Bacon). Az orvosi skolaszticizmus az ókori és arab orvostudomány, valamint a kereszténység ötvöződése. Találunk benne értékes megfigyeléseket, tapasztalatokat, de hiányzik belőle a tudományos elmélet, a kísérlet. Ehelyett számtalan a tévtan és a kereszténység betegség-felfogásából adódó belenyugvás a megváltoztathatatlanba és a hitből adódó gyógymódok. A szerző végeredményben a „sötét középkort" igen nagyra becsüli, és szerinte megértéséhez hittel és érzéssel kell közeledni. Természetesen ez semmiképpen sem nevezhető tudományos megközelítési módnak. Itt kell hangsúlyoznom, hogy a szerző sem nem materialista, sem nem marxista, ennek ellenére többször is hivatkozik Marxra és Leninre. Igen eredetinek tartom a modern medicina felosztását. Ennek első fázisát 1800-tól, tehát nagyjából Morgagni működésétől a 19. század első feléig számítja; a „medicina triumphans"-t pedig 1900 körül helyezi el. Szerinte 1939-ig a farmakológia dominált, éspedig gyári készítményeivel. Elmondja, hogy erre az időre estek az ő medikus évei, amelyek alatt egyetlenegyszer sem látott felírni egy receptet. A még modernebb medicinát 1939—1945 közé helyezi; a legmodernebbet pedig 1945-től számítja. A legmodernebb medicinára jellemzőnek a molekuláris patológiát, a modern altatási eljárásokat, valamint a stressz elméletet tartja. Korunk medicinájára ráillik a dinoszauruszi jelző, vagy másképpen a gigantizmus. Ez megnyilatkozik az orvosok fantasztikusan megnövekedett számában, a mammut egészségügyi és kutatóintézetek elszaporodásában és a monstrum orvoskongresszusok mind gyakoribb voltában. Megszámlálhatatlan az orvostársaságok száma, úgyszintén az orvosi könyvek és közlemények mennyisége. Ezek a tömegjelenségek megnyilatkoznak a betegellátásban is. Kiemeli a matematika és a technika dominálóvá válását az orvostudományban („Ingenieur-Medizin"), aminek következtében az orvos és a beteg még jobban eltávolodik egymástól (elidegenedés). Ezekhez a jelenségekhez hasonlókat találunk az orvostörténelemben: az alexandriai Muzeion 5000 papyrus-kötetet tartalmazott, iatromatematika és iatrofizika, -kémia sem ismeretlenek az orvostörténelemben, úgyszintén a túlzott farmakoterápia sem. Az egész orvostörténelem folyamán nemcsak áramlatokkal foglalkozik, hanem a fölismerhető általános jelenségekkel is, mint pl. a diasztolés és szisztolés, a krízises és periodikus visszatérésekkel. Megkülönböztet időhöz kötött és idő feletti medicinát. A mai orvostudománnyal foglalkozva megállapítja, hogy krízisben van ; ez a krízis a túlzott farmakológiából való kiábrándultságból adódik, aminek ellenhatásaként a homeopátia, a Kneipp-kúra, a dietetika, az akupunktúra stb. reneszánszát éli. Futurológiával is foglalkozik, amikor elmondja, hogy a jelen irányzatok várhatóan