Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 80. (Budapest, 1976)

SZEMLE Könyvekről - Lichtenthaeler, Ch.: Geschichte der Medizin (Alföldy Jenő)

tudománynak, semmint használt. A premodernek közé sorolja Albert v. Haliért, akit ugyanakkor galénistának, szisztematikusnak és enciklopédistának is tart. Kérdem én akkor, hogy mire valók a „skatulyák" ? A szerző az őskort és ókort a következő fejezetekben tárgyalja: I. primitív mágikus medicina; II. archaikus medicina (amelyen a nagy birodalmak orvostanát érti, és amelyeknek végső korszaka a homéroszi orvostan). Ez mintegy átmenetet képez a III. hippokratészi medicinához (a kós-i iskolához, a kós-i patológiához). Az archaikus kor keletkezését újabb kutatások szerint nem az i. e. 3—4000 évre, hanem 6000 évre teszik. Kialakulása idején az élet lényeges változásokon ment keresztül. Természetesen ezek a változások nem egyszerre, hanem lassan, fokozatosan következtek be — „a mítosz lassan ment át a lógósba" — sőt sokáig együtt voltak jelen és hatottak egymásra. Az O. Temkin által bevezetett archaikus medicina fogalmon a mezopotámiai, kínai, az indiai, a perui, mexikói, az ó-egyiptomi és ógörög birodalmak, ill. városállamok orvostudományát értjük. Ezeknek a medicináját nem lehet azonosnak tekinteni, hisz ezek időben, földrajzilag, éghajlatilag és emberfajták szerint különbözőek voltak, legfeljebb közös, jellemző gondolati formákat, államszerkezetet és civilizációs jelenségeket lehet megállapítani. A szerző a következő fontos orvosi eredményeket tulajdonítja e korszaknak: 1. klinikai észlelések, nozológia, prognózis. 2. A klinikai megfigyelések szisztematikus osztályozása és írásban való rögzítése. 3. Találó kauzális vonatkozások megfigyelése bizonyos betegségeket illetőleg. 4. Bátortalan racionális magyarázatok: spekulációk. 5. Újabb sebészi metodikák, új gyógymódok, gyógyszerek. 6. Az orvosi tapasztalatok írásban való rögzítése. 7. Első közegészségügyi intézkedések. 8. Változások az orvosi hivatásban. A nagyvárosokba tömörült emberek a 4 méter magas várfalak között nagyobb biztonságban érezték magukat, egyben szabadabbnak is. A munkamegosztás fokozódott és kiterjedtebb lett az iparban, földművelésben és közlekedésben egyaránt. A mágusorvosok helyett lassan jól képzett orvosok jelentek meg, akik közül nem egy udvari orvosi rangra is emelkedett; pl. Imhotepet a fáraó miniszterévé is kinevezte. Mindez hozzájárult az orvosi hivatás megbecsüléséhez. Az orvosok ritkán éltek vissza az ezzel járó bizalommal, mivel a műhibát elkövető orvos szigorú büntetésben részesült. Említettük, hogy a szerző az archaikus időszakra a spekulációs gondolatformát tartja jellemzőnek. A hippokratészi iskolában viszont a spekuláció helyébe lépő újat, a teóriát nevezi meg. Nem világos előttem, hogy pl. Hippokratész humorálpatológiája mennyivel különb a spekulációnál, hisz téves, erőltetett és naiv volt az az elmélet, amely szerint a betegségeket a szervezet nedveinek aránytalan eloszlása okozná. Ami napjainkban humorálpatológiának tekinthető (a belső szekréciós tan, immunológia, enzimológia), teljesen új, kísérletileg megalapozott és gyakorlatilag bevált tudományág. Természetesen mindez nem von le semmit Hippokratész jelentőségéből, hiszen a hippokratészi iskola fordult először szembe a természetfeletti gondolkodással : magában a természetben és az emberi szervezetben kereste a betegség okát, úgyszintén a gyógyítás módozatait. Hippokratész volt az első klinika megalapítója és az orvosi etikát nem elrettentő büntetésekkel igyekezett biztosítani, hanem az orvos becsületére és az orvosi hivatás magasabbrendűségére appellált, kimondva, hogy az orvoslás a legmagasabb művészet.