Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)

FOLYÓIRATOKBÓL - Clio Medica, 1975. (Németlty Ferenc)

volna tudatában annak, hogy a Severn kérdezősködésére írt közvetett válasza szánalmasan kiforgatja az igazságot. Miyajima jóhiszeműségéhez is szó férhet. Mindenesetre a négy évvel mesterének halála után kiadott emlékirataiban Miyajima egyértelműen azt állítja, hogy Kitasato ,, 1894-ben felfedezte a pestisbacilust". (Teacher and Pupil, Tokyo, 1935.). Hogy Kitasato az orvosi bakteriológia hőskorának egyik óriása volt, ez vitathatatlan. Méltán tisztelik őt ezért nemcsak saját hazájában (ahol egyetemet is neveztek el róla), hanem szerte a világon. De a fenti bizonyítékok alapján az is kétségtelen, hogy néhány évig teljesen hibásan azonosította a pestis kórokozóját, s hogy ezt a tévedését sohasem ismerte be. Sőt a Miyajima aláírásával Severnnek küldött félrevezető válaszával maga is cselekvően hozzájárult annak a mítosznak meggyökereztetéséhez, miszerint 1894-ben Hong Kong-ban Yersinen kívül ő is felfedezte a pestisbacillust. Kitasato halálakor mindenütt úgy emlékeztek meg róla mint a Pasteurella Pestis (akkor így hívták) felfedezőjéről, és a kiváló Richard Pfeiffer szerint éppen ezzel tette a legnagyobb szolgálatot az orvostudománynak. (Zentralblatt für Bakteriologie, Parasitenkunde, Infektionskrankheiten und Hygiene. I. Abt. Medizinhygienische Bakteriologie und tierische Parasitenkunde. Originale, 1931. 121. III.). Tanulságként az elmondottakból talán levonható annyi, hogy a legnagyobb embereknek is megvannak a maguk gyöngéi, s nekik is igen keserves a tévedésüket beismerni. Rosen, Georg: Nostalgia: A „forgottén" psychological disorder (28 — 51. p.) A „nosztalgia" keresztapja Johannes Hofer, aki 1678-ban Baselban kiadott disszertációjában a honvágyról mint lelkibetegségről értekezik, s a görög nosteo (=hazatérek) és to algos (fájdalom, szenvedés) szavakból alkot a megnevezésére új terminus technicust. A betegséget azonban — különböző neveken — már régóta és sokfelé ismerték. (Talán Odüsszeusz óta — bár róla nem szól a szerző.) A harmincéves háború vége felé a Flandriában állomásozó spanyol katonák körében „el mal de corazón" (= „szívbaj", kedélybetegség) volt a neve, vagy „estar roto" (— letörtség). Franciaországban „maladie du pays"-nek (= szülőföld-betegség) hívták, s megfigyelésük szerint főként az idegenben szolgáló svájciakat sújtotta; de a németek körében sem volt ritka a „Heimweh" (= honfájdalom). Hofer élesszemű megfigyelőnek bizonyul: részletesen leírja a betegség tüneteit (kedvetlenség, étvágytalanság, szorongás, nyomasztó álmok, láz, a normálisnál gyorsabb vagy lassúbb érverés stb.), s okát lelki és szociális tényezőkben keresi. A szintén svájci Scheuchzer a 18. század elején már fizikai okokra vezeti vissza: a nosztalgiát szerinte a megnövekedett légnyomás okozza, ezért kapják meg a hegyvidéki svájciak, ha a ritka levegőjű magaslatokról a mélyebben fekvő tájakra költöznek. Van Swieten és Auenhrugger elsősorban katonabetegségnek tekintik s azt hangsúlyozzák, hogy a mentális zavarok organikus elváltozásokat is okozhatnak. Nagy-Britanniában a skótok (hegyilakók!) és a tengerészek körében gyakori jelenség a nosztalgia, amelynek gyökeres gyógyszere csak egy van: a hazatérés. Franciaországban a forradalom társadalmi változásai és a napóleoni korszak hadjáratai mozdítottak ki sok embert megszokott környezetéből: ugrásszerűen nőtt is a nosztalgiások száma. A 19. században a nosz-