Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Peumery, J. J.: Les origines de la transfusion sanguine (Kenéz János) - Putscher, M.: Geschichte der medizinischen Abbildung. Band II. Von 1600 bis zur Gegenwart (Spielmann József)

A szerteágazó orvosi ismeret és fölötte differenciált művészi ábrázolás eleve kizárja azok egyszerű kronológiai és párhuzamos bemutatását. Csupán dicsérhetjük Putscher módszerét, aki műve tizenkét fejezetében, rendkívül gazdagon és szuggesztíven illusztrált anyagával igyekszik tudományos megismerés — művészi látásmód — valóságábrázolás fölötte bonyolult dialektikus kölcsönhatásának legjellemzőbb fordulópontjait, állomásait bemutatni. Az adott korok, a szerző által legjellemzőbbnek tartott műveinek és azok illusztrációinak kiválogatásával és kommentálásával szemlélteti Putscher a változó ismeretek, illetve művészi látásmód fokozatos átalakulását. Művének rövidre szabott konklúziójában a szerző hangoztatja, hogy a XVIII. századtól orvosi ikonográfia és művészi ábrázolás útjai gyakran szétválnak, de századunk művészete sem képes csupán önmagára utalva átfogó, integratív képet kidolgozni az emberről, mert azt csak a tudományos megismerés egésze nyújthatja. Művészet és orvostudomány, mint az emberi megismerés különböző formái, továbbra is ki kell egészítsék egymást. A mai művészet, de ugyanígy az elmebetegek rajzai melyekből Putscher könyve érdekes válogatást közöl — az emberi lélek mélységeibe világítanak be, arról nyújtanak figyelemreméltó tudósítást. Nem tekintjük feladatunknak Putscher művének elemzését, csak néhány kiragadott példával kíséreljük meg a szerző munkamódszerét szemléltetni. Putscher a barokk művészetben látja az orvosi és művészi ábrázolás szétválásának kezdetét. A barokk a test egészének pontos ábrázolása helyett a részletek kidomborításával igyekszik plasztikusabb emberképet nyújtani. Ugyanakkor az orvosi ikonográfia is hasonló szellemben fejlődik, a rézkarcok segítségével, lehetővé válik az emberi test egyes szerveinek pontosabb bemutatása, az orvosi nomenclatúra részletes kidolgozása, az emberi test belső „terének", harmóniájának előtérbe helyezése. A XVIII. században a statikus ábrázolást még fokozottabban váltja fel a mozgó emberi test bemutatása, mind az orvosi, mind a művészi ikonográfiában. A tudományos ábrázolás homlokterébe a cselekvés kerül, s a művészet is, a maga sajátos módszereivel, ennek szemléltetésére vállalkozik. Az orvosi ikonográfiáról szólva, Putscher az izomélettan, az idegrendszer és érzékszervek felépítését és működését szemléltető orvosi ábrák bemutatásával és kommentálásával igyekszik a fenti tételt igazolni. Érdekesen taglalja a szerző a kórbonctan kezdeteinek hatását az orvosi, illetve a művészi ikonográfiára. A tudományban a kórbonctan az ismereteket szilárdabb alapokra helyezte, a művészetben a fejlődési rendellenességek tág lehetőséget biztosítottak az alkotó fantáziájának játékához a valóságtól való elkanyarodásra. A kísérletes tudomány szilárd megalapozása az orvosi ikonográfia gyökeres átalakulását eredményezte. Putscher nem csupán a mikroszkópos szerkezet képeinek példáján, hanem a test-funkció mechanikus módon egyszerűsített példáival is igazolja, hogy a XVIII. század ikonográfiája, a tökéletes technikai kivitelezés ellenére, gyakran sematizál, egyszerűsíti a létező viszonyokat. Ugyanez a sematizálási törekvés mutatkozik meg a tankönyvírók, a reális viszonyokat gyakran didaktikus célokból egyszerűsítő törekvéseiben. A tudományos megismerés azonban mintegy „feed-back" mechanizmus révén, további fejlődése során korrigálja ezeket a valóságtól eltávolodó, egyszerűsítő ábrázolási módokat.