Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)

KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Kerekes László: Pest és Buda közegészségügyi helyzete és az itt „uralgott" járványos betegségek történelme az egyesítés idején

ket. A főváros mégsem járult hozzá a Rókus Kórház beteganyagának tancélokra való felhasználásához. A 70-es évek elején az egyetem számára kijelölt telket a Vámház építésére foglalták le, hivatkozással a gazdasági válság költségvetési problémáira. A haladó gondolkodású Trefort Ágoston miniszter minden jószándéka mellett talán ismét az egészségügy nagy protektora, az 1872—73. évi cholerajárvány támogatásának köszönhetjük, hogy utána megindult az egyetem fejlesztése. Az 1873—74. tanévben kezdi meg oktatni a jövő orvosait Fodor József az állam-orvosi tanszéktől akkor különválasztott közegészségügyi tanszéken. A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy érdekvédelmi és orvosetikai fórumként is tevékenykedett az Egyesület. Röviddel megalakulása után feliratban tiltakozik a Helytartótanácsnál a hírlapokban megjelenő orvosi reklámok ellen. Nem sokkal később foglalkozik az orvosi díjszabások ügyével. A legtöbb indulatot az etikai témában az 1872-es cholerajárvány idején Buda helyettes polgármesterének körlevele kavarta fel, amely többek közt így hangzik: „Megilletődéssel tapasztaltatott, hogy bizonyos orvos urak, ha éjjel beteghez hívatnak, minden ném'ú kifogások által a náluk jelentkezőket elutasítani igyekeznek.'''' A levél végül kényszer alkalmazását helyezi kilátásba. Az Egyesület viharos tiltakozó gyűlésen utasítja vissza az illetéktelen beavatkozást: „járvány idejében a hatóságnak elegendő díjazott orvosról kötelessége mindenekelőtt gondoskodnia, nempedig a magánorvosokai kényszer fenyegetése mellett rendkívüli, egyéb polgárokra nem háramló terhekkel illetni.'''' Többször szóltunk már Halász Géza szakmai problémáiról, de még mindig nem ismerjük azokat teljes terjedelmükben. Most hallgassuk meg ebben a fontos kérdésben a gyakorló orvos véleményét is, Rózsay József tr. akadémiai levelező tagot, a Rókus fertőző fiókkórházának főorvosát. „Adatok a hagymáz ok tanához" címmel 1869-ben tartott akadémiai előadásában kétségbevonja a „lebészeti" (meteorológiai) viszonyok jelentőségét, majd megállapítja: „a hagymázt előidéző gerjnek lényegét nem ismerjük, de a gerj alatt semmi esetre sem értünk csupán légnemű vagy csak a légben ható anyagot ; a gerj ételhez és italhoz is lehet kötve, ilyenkor mindig rothadó állati anyag szerepel." Két évvel később Rózsay ugyancsak az Akadémián tartott előadásában többek között már ezeket mondja: „Nagy horderejűek mindenesetre azok a felfedezések, melyekhez Huilier jenai tanár büvárlatai következtében a mesterséges rizstermelésnél jutott : ugyanis földeríté, hogy midőn a rizsnövényt cholera ürülékkel öntözé, az ebben rejlő gomba (cholera-gomba) a zsenge növénybe behatolt és annak szöveteiben elterjedve s bujádozva oly élősdi betegséget idézett elő benne, melynek következtében a növény elsatnyult, eltörpült. A gomba további fejlődésében, átalakulásában ugyanazon gyümölcsöt, ugyanazon micrococcust érlelte meg a rizsnövény leveleiben, mely a choleraürülékben föltalálható. Hasonló folyamat jön létre Hall ier szerint az emberi szervezetben midőn a levegőben szállongó gomba a légzés közben a szájnyállal keveredik, s azzal együtt lenyeletve a bélhuzamba jut." Hallier elgondolásait gúnyos meg nem értéssel fogadta a kortársi tudományos közvélemény. Meg kell emlékeznünk arról is, hogy nem állt biztosabb talajon a járványos betegségek klinikai diagnosztikája sem. Az indiai hányszékelés — a cholera — kivételével meglehetős bizonytalanság uralkodik e betegségek klinikuma körül. Éppen kezdik elkülöníteni az eddig összetartozónak vélt betegségeket, a betegek pontosabb megfigyelése és a boncolási leletek alapján. Azért a himlő mellett még ott szerénykedik