Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)

KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Kerekes László: Pest és Buda közegészségügyi helyzete és az itt „uralgott" járványos betegségek történelme az egyesítés idején

„a himlőké". A hasi hagymáz még időleges vadházasságban él a kiütéses tífusszal, bár egyre határozottabbá válik a kettő különválása. Halász Géza szavaival: „Még jelenleg is hánykolódik az orvosi világ a hagymáztan értelmezésével. Vannak akik legnagyobb kórítészünkkel Sauer Ignácz egyetemi tanárral egyetértvén agy-, tüdő-, bél, küteges-hagymázt különítenek el kórbonctani alapon. A legújabb áramlat ellenben még hashagymáz — typhus abdominalis — és küteges hagymáz — typhus exanthexmaticus — összetartozását sem akarja elismerni.'''' Ebben az időben azonban, a 70-es éveken túl már kialakul a magyar orvostudományt később európai szintre emelő pesti orvosi iskola is. Balassa János, aki megszervezte a pesti egyetemen a korszerű sebészeti oktatást és Európában az elsők közt operált érzéstelenítéssel, már nem él. Markusovszky Lajos, az egészségügy kiváló szervezője áll az élen. Az ő nevéhez fűződik az Orvosi Hetilap (1857), a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat (1863) létrehívása, valamint a század utolsó harmadának egészségügyi reformjai: az Országos Közegészségi Tanács, az Országos Közegészségi Egyesület és nem utolsósorban a korszerű magyar egészségügy alapjául szolgáló 1876. XIV. t. c. életre hívása. Történetünkben azonban még csak 1873-at írunk és az éppen átvészelt nagy cholerajárvány tanulságaival gazdagodva át kell tekintenünk a főváros egészségügyi helyzetét és le kell vonni tanulságait a jövőre nézve. Nem éppen hálás feladat. Nincs az egészségügy szervezetét és feladatait egységesen meghatározó törvényünk. Az 1876os egészségügyi törvény még csak a legkiválóbbak képzeletében élt. Amikor hosszas huzavona után végre megjelent, nem hajtották végre a rendelkezéseit. Ennek nemcsak anyagi akadályai, hanem szemléleti okai is voltak. Teljes végrehajtására nem is gondolt a kormányzat. A törvényhatóságok nem sokat törődtek az egészségüggyel és ha mégis, intézkedéseikkel inkább kerékkötői voltak az egészségügyi munkának. Jellemző, hogy a makói városi tisztiorvosnak annyi fizetése volt, mint az első baktcrnek. így érthető, hogy még 1884-ben is 1248 körzeti orvosi állásból csak 785 volt betöltve. Ebben az időben olvashatjuk lapjukban, az Egészségügyi Kalauzban keserű kifakadásunkat: „Quem dii odere"... akit az istenek utálnak, abból orvost csinálnak. Természetesen nem hasonlíthatjuk e derék közkatonákat Halász Gézához a Főváros helyettes tisztifőorvosához, akinek rangos címei mellől nem hiányozhatott az anyagi megbecsülés sem. És ha számunkra reménytelennek tetsző feladatokkal állt is szemben, az ő szemléletében mégis másként helyezkedtek el a dolgok. A főváros közegészségügyének már az ő idejében is majd 200 éves dokumentált múltja van. A budai hatósági orvosok kataszterében anno 1714-től jegyeztettek fel az egymást követő tisztiorvosok név szerint, Herr Wolfgang Prunner-re\ az élen. Pest város 1791. évi fizetési kimutatásában az egészségügyi személyzet 1262 forint illetménnyel szerepel: két physicus, 2 sebész, 7 bába, 1 kórházi gondviselő. 1847-ben már 7 orvost, 2 sebészt, 5 bábát tartanak nyilván. 1853-ban a hatósági orvosi teendőket Pesten egy tisztifőorvos és 6 kerületi orvos látta el évi 500 forintért. Budapesten a múlt század derekán alig volt esztendő, amikor valamilyen súlyos járvány ne tizedelte volna a lakosságot. Főleg himlő, cholera, hagymáz váltogatta egymást, ezrével szedve áldozatait. A Rókus képtelen volt befogadni a sok beteget, ezért fiókkórházat nyitottak 20—30 beteg számára, de ennek felszerelése oly szegényes