Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)

KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Kerekes László: Pest és Buda közegészségügyi helyzete és az itt „uralgott" járványos betegségek történelme az egyesítés idején

beszámoló szerint: „Egyletünk őszfejü veteránjai versenyben a fiatalsággal a zord téli időben a távol kórházi boncterembe tanulni siettek." Rendszeres bemutató előadásokat szerveznek az orvosi gyakorlat kérdéseinek megvitatására. Itt számol be Czermak 1858-ban a „gőg" (gége) tükör alkalmazásáról. 1861-ben Hermann Adolf „a. gyógyszereknek bőr alá fecskendezéséről" tart előadást. Havonta és félévenként összefoglalásban ismertetik az „uralgó" betegségeket. Orvosi laboratóriumot rendeznek be az Egyesület helyiségében: „górcső és vegykémszerek a szálláson tartassanak", hogy a gyakorló orvosok korszerű vizsgálatokat végezhessenek. Ezek csak kiragadott példák. Rendszeres, lendületes szellemi tevékenység folyik. Az Orvosegyesület javaslatokat tesz egészségügyi kérdésekben és nemegyszer maguk a hatóságok fordulnak hozzá szakmai tájékoztatásért. A Helytartó Tanács felszólítására 1872-ben foglalkoznak a ragályos kötőhártyalobbal. Ságodi Sándor alpolgármester kérdésére 1864-ben: „ha valljon Pesten egy vízvezeték létesítése szükséges-e?" — annak „mielőbbi életbeléptetését" javasolják. Az 1866-os cholera járvánnyal kapcsolatban felhívják a hatóságok figyelmét a mulasztásokra. 1870-ben bizottságot létesítenek a magas gyermekhalandóság tanulmányozására. Ezzel a kérdéssel a későbbi években is foglalkoznak többízben. Ugyanebben az évben az Országgyűlés 24 000 000 forintot szavazott meg a főváros szépítésére és közegészségügyi céljaira. Az Orvosegyesületben ismét bizottság alakult, hogy meghatározza a csatornázás legmegfelelőbb módját. Ebben az időben Budapest még csak részlegesen volt csatornázva. A pesti és budai Dunapart szemétlerakóhely. Csak a főbb utcák voltak kövezve. A Terézváros keskeny, sötét utcáival valóságos járványfészek, a Városliget szúnyogok tanyája. Ezen idő után éveken keresztül a főváros közegészségügye és ivóvíz ellátása került az Egyesület érdeklődésének középpontjába. Fodor /ozse/indítványára állandó közegészségügyi bizottságot hívnak életre, hogy érvényesítsék a közegészségügy szempontjait, mert „a fővárosi nagy beruházások állandósíthatnak közegészségügyi hiányokat". Külön öttagú bizottság foglalkozik 1877-től a megromlott vízvezetéki víz ügyével. Fodor József, a bizottság jegyzője, vizsgálatainak eredményéről jelenti, hogy „a víz szennyezett volt és sokhelyütt most is az, eziránt szaktársaim méltán panaszkodnak. Górcsővel baktériumokat, spirilliumokat, diatomeákat, szőrt és több más szennyező anyagot leltek abban". A pesti vízvezeték gondolata 1857-ben merült fel, de csak az 1866-os cholerajárvány hatására épül meg. A 70-es évekre azonban már ennek a vize sem volt elegendő, sem minőségileg megfelelő. Ismét cholerajárvány adta meg a lökést 1892-ben a káposztásmegyeri vízmű építéséhez. Nem a Királyi Orvosegyesület működése a tárgyunk, annyit azonban meg kell ismernünk belőle, hogy ne mozogjunk idegenül a kor történelmében. Nehéz elképzelni, hogyan tudott volna lépést tartani a medicina hazánkban a tudomány forradalmi haladásával világszerte az Egyesület működése nélkül. Hisz alig egy évszázaddal történetünk ideje előtt még céhlegényként tanult fürdősök, borbélyok, sebészek is gyakorolták a gyógyítás művészetét. Az egyetem különböző értékű tanfolyamain képeztek ki orvosdoktorokat, sebészdoktorokat, sebészmestereket, polgári sebészeket és szülészeket, szülészmestereket, szemészmestereket, fogászmestereket, és csak 1872-ben indult meg az egyetemes orvosdoktori oktatás. Komoly probléma volt az egyetemi intézetek és klinikák elhelyezése is. A korszerű követelmények már kinőtték a Hatvani úti volt kolostorban összezsúfolt egyetemi intézeteket és kórterme-