Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)

KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Kerekes László: Pest és Buda közegészségügyi helyzete és az itt „uralgott" járványos betegségek történelme az egyesítés idején

melyeket emberi ész és akarat legyőzhet" — hirdeti a lap tárcaírója 1864-ben. A fejlődésért folytatott küzdelemben szükségesnek tartják a politikai harcot is, de a megoldást a kapitalizmus új korszakától várják. „Míg a népek emberi méltóságuk és szellemi szabadságuk visszaszerzése végett életre-halálra küzdeni kényszerülnek, addig nem volt és lehetett érkezésük, sem tudományuk az egészséges élet törvényeit, s ezen élet nemzetgazdászati becsét kutatni, vagy annak feltételei létesítéséről gondoskodni. Az új korszak feladata leend gondoskodni a soha kizárólag magántulajdonná nem válható lég és víz tisztaságáról, szabályozni az építkezést és lakást, elejét venni a fertőző kóroknak, kiirtani vagy legalább gyéríteni a senyves átszármazó bajokat, összhangba hozni a nevelést az ép fejlődés törvényeivel, gondoskodni a munka és nyugalom közti arány megtartásáról." (1868) Az ódai hangba azonban itt-ott már a tárgyilagosabb szemlélet, némi „elidegenedés" zamata vegyül. Például az a felismerés hogy: „A kultúra, szabadság és jogszerűség, a tudomány, közműveltség, és vagyon részéről nyújtott feltételekhez még egy pusztító kórnak — a cholerának — fellépte is szükségeltetett, hogy a műveltség által előkészült emberiség tettre szólítassék." Az Orvosi Hetilap mellett az 1837-ben alakult Budapesti Kir. Orvosegyesület volt e kiváló, politikailag is érdekelt orvosok társadalmi, közéleti tevékenységének egyik legfontosabb színtere. Az Orvosegyesület indulásakor néhány lelkes tagot számláló vacsorázó társaság volt. Eredetileg mint a pesti gyakorló orvosok egyesülete a szakmai önművelés mellett elsősorban érdekvédelmi céllal alakult. Rechnitz János az Orvosi Tárban már 1846-ban arról panaszkodik, hogy „Pesten 300 lakosra jut egy orvostudor, nem számítva az alacsonyabb képzettségű sebészeket és az avatatlan gyógykontárokat". A lakosok fele „nyomorú szegénysorsú". A fizető betegért megindult versenyben „a fiatalabb a kevésbé elfoglalt része ennélfogva az orvosi közösségnek kénytelenítettik oly eszközökhöz folyamodni, mellyekre a tudomány elpirulva, elszégyenülve arczát elfordítja." „Irigység, gyűlöltség s minden egyéb alacsony bűnök szabadon érintvék immár a tudomány közművé süllyedt alá". Történetünk idején az Orvosegyesület már nagymúltú, nagytekintélyű szakmai és társadalmi fórum. Saját könyvtáruk van, külföldi folyóiratokat járatnak, hogy a tagok követhessék a tudomány fejlődését. Drámai hangú feljegyzés szól arról az elveszett időről, midőn 1849 után 9 évig nem jelenhetett meg magyar nyelvű orvosi lap. „Rokitansky, Skoda, Virchow, du Bois-Raymond, Claude Bemard, Helmholtz és a reformátorok hosszú sora naponként gyarapították az orvostudományt, minden elmulasztott nap bérccel növelte a pótlandók halmazát." Neves tanárok tartanak előadást, hogy megismertessék saját munkájukat és az orvostudomány külföldi eredményeit a hallgatósággal. Itt tartja Semmelweis első előadását a gyermekágyi láz kóroktanáról 1858-ban és az Egyesület síkraszáll mellette. Ismertetik Virchow szövettani munkásságát és már 1882-ben, a publikáció évében Balogh professzor beszámol Robert Koch felfedezéséről, a tuberkulózis kórokozójáról, amely mint tudjuk Pasteur munkássága mellett korszaknyitó volt az orvostudomány történetében. Az előadók között találjuk: Lumniczer Sándort, Kovács Sebestény Endrét, Arányi Lajost, Hirschler Ignácot, Balassát, Lenhossékot, Czermakot, Bókayt, Korányi Frigyest és Fodor Józsefet. Az Egyesület értékes pályadíjakat tűz ki a hazai tudományos munka támogatására. Továbbképző tanfolyamokat indítanak orvosok részére. Nagy sikere volt 1871-ben Scheuthauer szövettani tanfolyamainak. Az egykorú