Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)
KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Czagány István: Az európai orvos- és gyógyszerésztudomány feudalizmus-kori befolyása a magyarországi orvoslásra. II. XIV. sz. — 1526
Piedimonte nápolyi tanár 1320-ban az arab Mesue munkájának felhasználásával írt szülészeti tankönyvet. Ebben a folyamatban levő szülésnél ajánlotta a burokrepesztést. Ismerte már a szűk medence esetén jelentkező méhrepedést, a gátvédelmet pedig ugyanúgy írta le, mint a salernói Trotula kétszátötven évvel azelőtt. A császármetszésnél a leírásban viszont Galenusra utalt. Utána Nicolas Bertucci foglalkozott élettani kérdésekkel — havivérzés, terhességi hányás stb. — 1330 körül. Majd Gentile Gentiiis da Foligno (t 1348) értekezett 1340 körül a terhességről és a szülés idejéről. Avicenna kommentálója volt, aki Bolognában, Páduában, Sienában és Perugiában tanárkodott; ezeken a helyeken írta konzíliumait. Guy de Chauliac-nak viszont 1363-ban jelent meg sebészeti könyve, a „Chirurgia magna", amelyben a magzat extractiója, a lepény kézzel való eltávolítása, a császármetszés és a méhszáj tágítása terén századokkal megelőzte korát ez a neves montpellier-i sebész. Műtéti gyakorlatában bevezette a narkózist, operált már végbélfisztulát, sérv- és hólyagműtéteket végzett. Hangsúlyozta, hogy a rák csak kezdeti stádiumában operálható eredménnyel. A mintegy száz esztendővel előbb Bolognából elindult antiszepszis elterjedését azonban visszavetette. 5 Az olasz orvostudomány Északra gyakorolt hatását mutatja Galeazzo Santa Sofia (1387—1427) padovai orvosprofesszor szerepe, aki 1394-ben lett Bécsben tanár és a főherceg udvari orvosa. „Opus medicináé practicae" című könyvét azonban még Rhazes művei alapján írta meg, tehát legfeljebb ennek szemléletmódját közvetíthette Ausztriába. Quiricus de Angustis orvos szintén a XIV. században, de Vercelli-ben írta meg „Lumen apothecariorum"-át. Christoph de Honestis „Expositio antidotarii"ja pedig 1329-ben keletkezett. A század egyébként a gyakori járványoknak és az egyetemalapításoknak a százada volt. Languedoc-ban például 1321-ben azzal vádolták a leprásokat, hogy a granadai király megbízásából, a zsidók közvetítésével megmérgezték a kutakat és járványt okoztak. Erre a francia uralkodó minden leprását letartóztatta. Tudjuk, hogy az első budai leprosorium eredete is a XIII. századra nyúlt vissza, a második leprakórházunkat viszont 1355-ben említette először oklevél. Jóval nagyobb veszélyt jelentett azonban az emberekre a borzalmas pestis — a „fekete halál" —, amely 1347-ben és 1348-tól 1353-ig Európát súlyosan megtizedelte. Magyarországon is két éven át ezrével szedte az áldozatait 1348 —49-ben. Ezért például Dubrovnikban (Ragusa) még 1377-ben is karanténba (vesztegzár) zárták azokat, akik pestisgyanús helyről érkeztek (trentina, quarantena). Ennek a védekezési módnak ellenére, például 1357-ben egy addig ismeretlen járvány a „Pestis anguinaglia" (diftéria) pusztította Európát és így hazánkat is. Párizsban pedig 1379-ben újabb járvány ütötte fel a fejét, sőt 1387-ben — ismét a járvány Piedimontera vonatkozóan lásd A. Hirschnek a 3. sz. jegyz.-ben i. m. i. h.-l. Nicolas Bertuccio (Bertuccio, Bertrutius, Vertruzzo) 1342 ill. 1347 (?) halálozási évszámmal és a „Collectorium artis medicae tam practicae quam speculativae" és az „In medicinám practicam introductio" c. műveivel szerepel: Biographisches Lexikon. I. köt. 435. Gentiiis Gentiiis (Gentiiis Fulginas, zu Foligno) már G. Jöchernél is megtalálható a műveinek felsorolásával: Geleh. Lexicon. II. rész. 921. col. Hints Elek i. m. 253., 222., 378., 223., 224. Helytállóságát igazolja Benedek István: Chauliac. Orvosi lexikon. I. köt. 573.
