Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)

KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Czagány István: Az európai orvos- és gyógyszerésztudomány feudalizmus-kori befolyása a magyarországi orvoslásra. II. XIV. sz. — 1526

Bartholomaeus Var iguana 1318 előtt Avicennának és Rhazesnek kommentálásával vezette be az arab orvostudományt Bolognába. Giuliehno Varignana pedig 1319-ben Zárában írta meg „Practica medicina ad Meladinum Croachorum et Bosnae Banum" című könyvét. Francesco di Piedimonte szintén 1319 előtt az arab Mesue munkáját kommentálta. Később Dino Di Garbo sebész, bolognai és páduai tanár, valamint Bruno Di Garbo orvos voltak Avicenna műveinek kom mentáiéi és elterjesztői. Giuüelmo Varignana pedig 1320-ban önállóságra törekvő megfigyeléseinek könyvét adta ki már.

3 John of Gaddesden oxfordi orvos 1305 — 1317 között megírt „Rosa Anglica" című főműve a diagnózis és a gyógykezelés tudományába vezette be az olvasót. Ismereteire jellemző, hogy szerinte: „a vörös fény jó hatással van a kanyaróra." A szülésnél mutatkozó vér pedig azt a célt szolgálja, hogy sikamlóssá tegye a szülőutakat a magzat számára. A Newarkban és Londonban működött John Ardern (1348 — 1370) angol sebész a végbélfisztuláról és más műtéti eljárásról Aiginai Paulos és Celsus hatása alatt írt könyvet. Jean Pitard, IX. Lajos király udvari orvosa 1311-ben megalapította Párizsban a „St. Come" sebészegyletet — amelynek kollégiuma már 1210 óta fennállott — és a sebkezelésben valamint amputálásban ki is tűnt kortársai közül. Konrád (Kunrat) Megenberg (1307—1374) regensburgi kanonok a „Buch der Natur" című könyvében a terhességgel foglalkozott. Ez az Augsburgban megjelent műve az első német nyelvű természettudományi könyv, amelynek későbbi (1487) kiadásában szerepelt már a szívcsúcslökést kitapintó orvos rajza is. Megenberg Páirzsban tanult. Az orvostudomány művelése elterjedtségének bizonyítéka, hogy például maga Paduai Marsüius — a „Defensor pacis" (1324—1326) szerzője — is mint orvos lépett Bajor Lajos császár szolgálatába. Upsalából 1305-ből való az első adatunk az elmebetegek intézetben való elhelyezéséről.

1 3 Bartholomaeus Varignanát, a „praxis medicináé et chirurgiae utilissimam" szerzőjét említi már G. Jöcher is, Geleh. Lexicon. IV. rész. 1453. col. Aug. Hirsch már megadja az 1318. évi halálozási időpontját is. Fia Guilielmo Varignana 1330-ban halt meg és az ,,Ad omnium interiorum et exteriorum partium morbos remediorum praesidia", a „Secreta sublimia medicináé ad varios curandos morbos" valamint az „Opera medica de curandis morbis universalibus et particularibus" szerzője volt: Biographisches Lexikon. VI. köt. 71. Hints Elek i. m. 154., 157. Hintsnek a Francesco di Piedimontéra vonatkozó megállapításai helyességét igazolja Aug. Hirsch Biogr. Lex. II. köt. 422. Dino di Garbo Avicenna kommentálására vonatkozó állítását támasztja alá G. Jöcher is: Dinus del Garbo. Geleh. Lexikon, i. m. II. rész. 857. col. Buono (Bruno) di Garbót, mint Taddeo Alderotti sógorát említi Aug. Hirsch. Biogr. Lexikon. II. köt. 492. Hints Elek i. m. 242. és 273. 4 Johannes von Gastisden (Gatisden, Gaddesden), mint 1320 körül Oxfordban élt orvos szerepel G. Jöchernél Geleh. Lexicon. II. rész. 1921 — 1922. col. Ardern John (1349— 1370) u. o. I. rész. 514. col.-ban található. Gurlt (?) megemlíti az "On the fistula in ano" című munkáját is: Biogr. Lexikon. I. köt. 184. Aug. Hirsch tájékoztat Jean Pitard 1260—1311 közötti tevékenységéről: Biogr. Lexikon. IV. köt. 578 — 579. Hints Elek i. m. 167., 317., 164. A kollégiumra vonatkozóan Herczeg Árpád i. m. 615. Hints Elek i. m. 170. Álláspontját igazolja Benedek István: Megenberg. Orvosi lexikon. III. köt. 403. old. Hints i. m. 245., 386. és 254. Váczy Péter: A középkor története. Bp. 1936. (Egyetemes történet. II. köt.) 589. Marsilius von Padua (Mainardinus, Menardinus 1312—1327) a „defensionem pacis" szerzője már G. Jöchernél is szerepel: Geleh. Lexicon. III. rész. 211—212. col.