Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Czagány István: Az európai orvos- és gyógyszerésztudomány feudalizmuskori befolyása a magyarországi orvoslásra. I. 996—XIV. század
Egyébként is bizonytalan az orvostudományi ismereteknek a gyógyászatban történt alkalmazásáról alkotott képünk, ha például Normandiai Róbertnek az 1100. évi, salernói sebkezelésére gondolunk. Hódító Vilmos Ha ugyanis a keresztes hadjáratból visszatérve a legnevezetesebb tudományos központot kereste fel gyógyulás céljából. Itt azonban Robert Guiscardnak — Szicília királyának — unokahúga kiszívta sebéből az ártalmas nedveket. ,J Ez azért is érdekes, mert I. Alexius császár (1081 — 1118) már a XI. században építtetett Konstantinápolyban egy basileást, 10 000 beteg felvételére — Sander szerint — , tehát a gyógyításnak volt más központja is Dél-Európában. Pedig időközben a nyugat-európai orvostudomány tovább haladt előre. A calabriai Urso például a betegségek tünettanáról és a differenciális diagnózisukról írt könyvet, valamint a vizeletvizsgálatról. Az 1080 körül megjelent ,,Aphorismái"-ban az élettan fontos kérdéseit — a gyógyulás lényege, hogyan hatnak a gyógyszerek — vetette fel. Késői tanítványa viszont Gilles de Corbeil (f 1220) csak egy évszázad múlva közvetítette Montpellier számára Salerno ismereteit. 10 Itt a XI. században az arab tudósok közül valószínűleg csak az „orvosok orvosá"-nak Avicennának (Ibn Sina) 1037 előtt írt „Canon medicináé" és a „gyógyszerészek evangélistájáénak, Mesue juniornak az 1015 előtt készült „Antidotarium" című munkáját használták. A XI. század végén a keresztények kezébe került Toledo kézirati kincseivel együtt. Ezért a XII. század közepétől kezdve a XIII. század közepéig ez a város a fordítói tevékenység középpontja lett. Arisztotelész, Ptolemaiosz, Hippokratész, Serapeion, Rhazes, Avicenna addig ismeretlen műveit olasz, német és angol tudósok fordították le arabról latinra. Tény, hogy Monte-Cassinóban és Salernóban egyaránt tanítottak ekkor már seborvoslást (chirurgia), amelynek ismeretanyaga így Magyarországra is eljuthatott a XI. század folyamán. VÁLTOZÁSOK A XII. SZÁZADBAN: MONTPELLIER, PÁRIZS, BOLOGNA Jóval kevésbé ismerjük azonban a 738-ban alapított montpellier-i kolostori kórházhoz kapcsolódó, 1025-ben már működő orvosi iskola személyi vagy ismeretanyagának összetételét. E nyitvahagyott kérdések megvilágításához az sem vezet közelebb, hogy tudomásunk szerint 1000 körül Abon Rabbi volt Montpellier elöljárója és itt a zsidó orvosok nagy szerepet játszottak. 11 Kétségtelen, hogy ebben az iskolában eleinte az 9 Kulcsár Zzuzsanna 4. sz. jegyz.-ben i.m. 282. alapján. 10 Hausz mann Alajos 2. sz. jegyz.-ben í.m. 143.; Hints Elek 2. sz. jegyz.-ben i.m. 145. és 157. Urso valószínűleg azonos a G. Jöcher által említett Ursíoval, aki 1070 körül élt. A 2. sz. jegyz.-ben id. Geich. Lexicon. IV. rész. 1742. col. Hints megállapításának helyességét lényegében alátámasztja Bugyi István: Giles du Corbeil. Orvosi Lexikon 4. sz. jegyz.-ben i.m. II. köt. 497. Valószínűleg őt említi már G. Jöcher is i.m. I. rész. 2087 col.-ban von Corbeil(Corbolio, Corbuith, Corbuilh) néven, (Petrus?) mint párizsi doktort, cambrayi püspököt és sensi érseket, de halálozási évét 1222-re teszi. Álláspontját megerősíteni látszik Puschmann: Aegidius Corboliensis, Gilles de Corbeil. A. Hirsch 2. sz. jegyz.-ben id. Biographisches Lexikon. I. köt. 62. 11 Baradlai János 3. sz. jegyz.-ben i.m. 53. Szumowsky Ulászló: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve. Fordította Herczeg Árpád. Budapest, 1939. 173. Hints Elek 2. sz. jegyz.-ben i.m. 169., 157. A montpellier-i orvosi iskola fennálltára vonatkozó állítását megerősíti Benedek István: Montpellieri orvosi iskola. Orvosi lexikon 4. sz. jegyz.-ben i.m. III. köt. 522.
