Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)

FÓRUM — Wesselényi Miklós megvakulása - Bíró Imre: Wesselényi Miklós szembajáról

Könyvtár birtokába s még 25 év telt el, míg tartalma discussiók elindítójává vált.) Magyary-Kossa a maga lues-elméletét Wesselényinek naplóiból is visszatükröződő, erősen sexuális beállítottságára alapozta, ami a reformkor e kiváló harcosát fiatal éveiben sokszor a fertőzés lehetőségének útjára vitte, továbbá azokra a venereás tünetekre, lábszársebekre, végtagfájdalmakra, amik ellen már az 1820-as években több ízben is a korabeli antiluetikus kúrákban részesült (higanykenőkúrák, calomelpiltilák, etc.). Megbízható orvosi leletek hiányában a különböző elváltozások luetikus eredetét kétségbevonhatatlannak tartani ugyan nem lehet, de nehéz elképzelni, hogy a napóleoni háborúk után újra elterjedt vérbaj tüneteit félreismerték volna s az. éveken át folytatott antiluetikus kúrák procedúráján egy nem vérbajost járattak volna végig. A közvetett bizonyítékok — vagyis Wesselényi naplója, levelezése, az azokban foglalt s betegségére vonatkozó megfigyelések — jogossá tették MagyaryKossa hypothezisét, aminek készen kapott kereteibe Grósz Emil és Sarbó Artúr logikusan illesztették a látóidegsorvadást. Ezzel szemen a Grósz Emil által egyébként indokoltan számításba vett glaucoma simplexre csupán az írásos hagyatékban rögzített szubjektív tünetek utalhatnak. Mellette szól a két szem különböző időben történt megvakulása, a baj fájdalommentes és fokozatos romlása, az időnkénti remissziók, de ezenkívül semmi egyéb. A glaucoma simplexet még a szemtükör felfedezése, még a glaucomát klinikailag és pathológiailag alapvetően rendszerező Albrecht Graefe munkássága után sem tartották glaucomának, s mivel a kis szemfeszülés-emelkedések nem okoznak typusos „inflammatios" tüneteket s a kis tensioingadozásokat műszer hiányában nem tudták regisztrálni, nem tartotta annak még a zseniális Graefe sem. („Amaurosis cum excavatione" néven jelölték.) Csak a múlt század 80-as éveiben ismerte fel Donders a glaucoma simplexben — a glaucomát. Tehát amíg Wesselényi szembajának tabeses látóidegsorvadásos volta mellett vannak a szubjektív szemtüneteken kívül egyéb valószínűsítő jelek és jelenségek, addig a glaucoma simplex mellett kizárólag a szubjektív látási zavarok szólhatnak. * Eddigi fejtegetéseim zömét — amelyeket az Orvostörténeti Társaság „Wesselényi symposionja" után az Orvostörténeti Közlemények szerkesztőjének felkérésére írtam — már befejezettnek tekintettem s cikk formájában rendeztem is, amikor Trócsányi Zsolt a dolgozatban többször idézett tanulmánya a kezembe került. Abban bukkantam rá az orvostörténeti kutatók előtt ismeretlen, vagy általuk eddig soha nem ismertetett consiliumra s a consultánsok szerkesztette orvosi bizonyítványra, amelyről Trócsányi a következőket írja: „1839. febr. 2-án már együtt ül az egyetem orvosi karán az elítélt száméira orvosi bizonyítványt kiállítandó konzultáció : Lenhossék helytartótanácsos, Almási Balogh Pál, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (Wesselényinek ez idő tájt kezelőorvosa), az egyetemi professzorok közül Reisinger János, Birly Flórián Ede, Johann Gottlieb Fabini, Veleczky János, Schordann Zsigmond, Bene Ferenc, Csausz Márton, rajtuk kívül Szabó János volt országos szemorvos, Bey ezredorvos s (külön rang nélkül) Stáhly „Medicine Doctor". A bizonyítvány Wesselényi egészségi állapotát általában rossznak tartja (vérömlések, vesekövek, „dipscrotische Krankheiten''' nyomai, vízkóros daganatokra való hajlandóság) ; a legsúlyosabb szemének állapota (bal szemén teljesen