Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)

FÓRUM — Wesselényi Miklós megvakulása - Bíró Imre: Wesselényi Miklós szembajáról

A hypophysis tumor, vagyis a látópályákat érintő kóros hatás ellen szólnak még Wesselényi leveleiben a két szem különböző időben történt látásromlására vonatkozó utalások. 1842. március 22-én a következőket írja Deák Ferencnek: „. .. Mik másik szemem rosszabb állapotjának s utolsó stádiumának voltak jelenségei, azok mindinkább mutatják magokat. Ha régebben szemeim elhomályosodása hetek s olykor hónapok elteltével ismétlődött, most több napokig tartó elsötétedés után csakhamar múló tisztulás történik. Már azt lehet s kell várnom, hogy bekövetkezeti ezen szememre nézve is azon gyászos pont, mely a másiknál éppen ily fokonkint haladó s végső örökös elsötétedését idézte elő.. ."'

7 Vagyis — miként erre Grósz Emil és Sarbó Artúr is rámutattak időnkinti javulásokkal megszakítva, de végül is progrediálva, előbb az egyik szem vakult meg (hiszen a fenti levél az egyik szemnek már „végső örökös elsötétedéséről" beszél), majd a másik szem látása kezdett hasonló módon elveszni. A két szem megvakulása között kb. 3 év is eltelhetett, mivel 1843. őszén még vadászott. 1843/44 telén kezdtek a még látó szemen a jó látást felváltó homályosodások hosszabbodni. Ez a körülmény — vagyis a két szem különböző időben történt megvakulása — is arra vall, hogy nem a hypophysis táján átvonuló látópályákban, hanem a két szemre korlátozódva zajlott le a különböző időben, de azonos jelleggel támadó folyamat. * Ha az orvostanhallgató Korányi Frigyes feljegyzéseit — már csak azok anatómiai félreérthetőségére való tekintettel — nem is tekinthetjük szabályos bonclefetnek (miként azt Farkas Károly prof. hangoztatta is), nem kételkedhetünk abban, hogy az 1850. ápr. 24-i boncolás a hypophysist (vagy a gl. pinealist?) „3 vonal vastag és egy rézgaras nagyságú"-nak találta (ami kb. a mai 5 forintosnak felelne meg). Sőt azt is feltételezhetjük, hogy ez a folyamat egyéb okok hiányában vakságra vezethetett. De Wesselényi szembaja már a harmincas években megkezdődött, hiszen 1839-ben főképpen szembaja kezeltetése végett mehetett a budai fogságból Gräfenbergbe s 1838-ban az egyik szem látása már elveszett. A tumoros bonclelet tehát még nem zárhatja ki, hogy már tíz-tizenöt évvel ezelőtt (35—40 éves korában) Wesselényi nem szenvedett olyan chronikus betegségben, ami elsősorban tehető felelőssé a vakságáért. Más szóval: a pontosan még ki nem derített okból (atrophia nervi optici? glaucoma simplex?) a vakság felé haladó vagy megvakult Wesselényinek később is keletkezhetett agytumora. Hogy látásromlását nem a hypophysis tumor okozta, azt a jellegzetes látótérszűkület hiányával, a látás időnkénti feltisztulásával s a két szem megvakulása közötti lényeges időkülönbséggel már fentebb indokoltuk. Ha a hypophysis tumor okozta s általában a látópályákat közvetlenül sértő (komprimáló) folyamattól az előbb kifejtettek alapján eltekintünk, kíséreljük meg a szembaj és a vakság okát más oldalról megközelíteni. Wesselényi szembajáról nincsenek orvosi feljegyzések*, ami persze nem jelenti azt, hogy esetleg a jövőben elő ne kerülhessenek. (Korányi Frigyes füzete is 85 évvel Wesselényi halála után jutott a Kari 17 Cit. Magyary-Kossa. 136. * Amikor ezeket a sorokat leírtam, még nem volt tudomásom a pesti egyetem profeszszorainak 1839. febr. 2-án tartott constliumáról s az annak alapján kiadott bizonyítványról (1. majd később).