Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)
FÓRUM — Wesselényi Miklós megvakulása - Miskolczy Dezső: Wesselényi Miklós megvakulása
Miskolczy D.: Wesselényi Miklós megvakulása 53 Arányi Lajos neves kórbonenok-professzor végezte el a szekciót és a bebalzsamozást. Arányi kéziratos naplójában ez a feljegyzés olvasható: „B. Wesselényi Mik/őst boncoltam, sőt be is balzsamoztam". Sajnos az 1850. évi boncolási jegyzökönyvek máig nem kerültek elő (Lapis Károly akadémiai 1. tag közlése). A boncolás eredményét ismerte azonban Garay János, Wesselényi homoeopatha beállítottságú kezelőorvosa. Mivel országszerte nagy megdöbbenés fogadta az „árvízi hajós" halálának hírét, Garay szükségesnek tartotta, hogy aKolozsvári Lap 1850. május 7-i számában az alábbi hírt tegye közzé: „Az alig elhunyt Wesselényi báró barátjainak megnyugtatására, kötelességének érzi az alulírt, öt betegségében gyógyító orvos, a boncolás eredményeit ezennel nyilvánosan közleni. A boncolást dr. Arányi tanár úr tette, s a következőkre talált: mindkét tüdőben, nagyobb mértékben a jobb oldalán, a tüdőgyulladásnak legbiztosabb jelei voltak láthatók ; a szív és a máj rendes állapotban találtattak. Mindkét vese üdült betegséges állapotban volt, — egyikben egy bokros kő, másikon vízhólyagok léteztek. — A vér az erekben igen folyékony gyulladásos betegség nélkül, mely a tiszta tüdőgyulladásban közönségesen kitünőleg mutatkozik. — A kevés napok alatt, de nem váratlanul bekövetkezett halál, főképp ezen kórságos vérvegyület által idéztetett elő, elannyira, hogy az érvágás vagy nadályozás, mik az ellenszervi modorban használtatnak, ezen esetben bizonnyal rögtön halált idézett volna elő. Az idült vesebajok a betegség fájdalmait nagyobbítok, de a halált nem föltételezték. A nagy férfi meghalt! Béke porainak ! A hon, melyért ö fáradhatatlanul küzdött és Pest városa, melynek árhullámaitól 1838-ban sok drága életet mentett meg, a nagy férfi emlékét forró és soha el nem múló kegyelettel ünneplendi. Pesten, ápr. 23. 1850. Dr. Garay \ Ebben a közlésben azonban semmi utalás nincs a vakság okára. Ezért nagyon becses Korányi Frigyes feljegyzése (lásd bevezető előadás). Korányi Sándor atyja kézirati hagyatékából tudta tehát, hogy Wesselényi Miklós megvakulását hypophysis-daganat okozta. A szemtanú pontos leírása alapján tehát megdőlt az az eddig általánossá vált orvosi feltevés, amelyet történetíróink is elfogadtak, hogy Wesselényi szemevilágát az általa ifjúkorában elszenvedett és a későbbi éveiben is hosszasan kezelt lueses fertőzés oltotta ki. 1926-ban Magyary-Kossa Gyula orvostörténész összeállította az általa elérhető adatok alapján Wesselényi megvakulásának kórtörténetét és ennek kapcsán Grósz Emil szemész- és Sarbó Artúr ideggyógyász professzoroktól kért véleményt Wesselényi szembajáról. Grósz Emil a glaukóma simplex és az atrophia nervi optici diagnosisát mérlegelve, inkább a lueses eredetnek hajlandó szerepet juttatni. Sarbó Artúr Wesselényi megvakulását a tabes dorsal is részjelenségének tartja. [gaz ugyan, hogy Wesselényi 21 éves korában lueses fertőzésnek esett áldozatul, amint ezt maga is feljegyezte naplójában. Gondos feljegyzéseiből megtudjuk azt is, milyen alapos kúrákat végzett bajának gyógyítása érdekében; a sokféle gyógymód között a bedörzsölések, s a „mercurius vétel" is szerepelnek. Sajnos abban a korban nem egy szellemi kiválóság esett áldozatául ennek az alattomos fertőzésnek. De előttünk van a bonclelet: az agyalapi mirigy daganata, amely által „a láttelepek nyomottak".
