Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)

Folyóiratokból - Rivista di Storia della Medicina, 1974 (Kapronczay Katalin)

832-ben, Bergamo 982-ben, Padua 1000ben, Ljubljana 1041-ben, Montpellier 1070-ben, Firenze 1161-ben nyitotta meg menhelyét. A leghosszabb működésű és leghíresebb, a római Öspedale di Santo Spirito 1198-ban alakult meg. A tiszteletreméltó kezdeményezés után nagy hanyatlás következett. Az épületek általában elhanyagolt, takarítatlan és fűtetlen helyiségekből álltak, egy teremben 40—45 bölcsőt állítottak fel, egy fekhelyre 3—4 gyereket is fektettek. A gyermekek 32%-a halt meg évente a nem kielégítő ellátás következtében. Az utánpótlás azonban nem maradt el, egy éjjel átlagban 3—4 csecsemőt raktak le az intézet kapujába. Itt említést kell tenni az árvaházak különleges „berendezési tárgy"-áról, az ún. forgóládáról (Drehlade). Ez a kapura vágott nyílásba helyezett, függőleges tengely körül forgó láda volt, amelybe az utca felől beletették a csecsemőt és bent a gondozók vették ki. Bevezetése állítólag III. Ince pápa nevéhez fűződik, aki 1198-ban Rómában alkalmazta először és Toledóban egészen 1953-ig használták. Igen nagy népszerűségnek örvendett, mivel a törvénytelen gyermektől inkognitóban szabadulhattak meg az anyák. Ez a találmány különösen akkor vált elterjedtté, amikor Nagy Frigyes törvénybe iktatta a házasságon kívül szülő nők testi fenyítését. A XVII-XVIII. században egyre több gondot okozott a gyermekmenhelyek alapítása, mivel az ellátatlan gyermekek száma rohamosan növekedett. Ekkor vezették be a nevelőszülőkhöz való kiadást. A gyermekek nevelését az állam bizonyos pénzösszeg kiutalásával segítette. Ez sem bizonyult azonban megnyugtatónak, mivel sok visszaélésre jöttek rá, a gyermekek közül számosan meghaltak a nem megfelelő ellátás következtében. Az átmenet a lelencházaktól a modern gyermekkórházak kialakulásáig nem volt egyszerű folyamat. Mindig nagy problémát okozott a betegségek és a halálozási szám csökkentése, amely egyes helyeken a 90%-ot is elérte. A legjellemzőbbek a táplálkozási zavar, illetve hiányosság következtében létrejövő betegségek, a járványok, a vérbaj, az angolkór, a scorbut és a rühesség voltak. Érdekes módon a pestis, a kolera és a himlő csak elvétve fordult elő a gyermekmenhelyeken. Mivel nem volt gyermekkórház, az intézetben előforduló egy-egy fertőző eset a megbetegedések egész sorát vonta maga után. Csak a XVIII. század végén alapítottak kifejezetten gyermekek számára kórházat. A párizsi Hôpital des Enfants Malades, amely 1802-ben nyílt meg, ma is működik. A francia példa nyomán Angliában, Németországban és Ausztriában is létrehoztak gyermekkórházakat. A freiburgi egyetemen hangzott el 1810-ben az első, speciálisan gyermekgyógyászati kérdésekkel foglalkozó előadás, amelyet Karl Augustin Moser tartott. Németországban a gyermekgyógyászok összefogása eredményeképpen egy ún. ambulanciás gyermekklinikát is felállítottak, ahol az elsődleges figyelmet a szegény és elhagyott gyermekekre fordították. A kezdeti sikerek után azonban ismételten előállt az a helyzet, hogy a felnőtt betegek kiszorították a gyermekeket. A gyermekgyógyászat azonban, ha lassan is, de határozott fejlődést mutatott. A tudományosan megalapozott táplálás és a küzdelem a fertőző betegségek ellen szép eredményeket hozott. A kórtermekben fémhálóval elválasztott boxokban helyezték el az ágyakat, elképzelhetetlen volt a régi gyakorlat szerinti közös ágyba fektetés. A fémháló a levegő áramlását nem akadályozta meg, így a fertőző