Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)

Folyóiratokból - Rivista di Storia della Medicina, 1974 (Kapronczay Katalin)

elméleteit. 1780-ban alapított egy ortopédiai intézetet, ezzel megteremtette az ilyen jellegű klinikák típusát. Elsősorban a dongalábakkal és a skoliosisszal foglalkozott. Mint sebész is kiváló volt. Gyógymódként alkalmazta a fürdőt, a gimnasztikát. A cikk nyomon követi Venel tanítványainak, munkássága és eszméi folytatóinak útját. Friedrich Ildikó— Vida Tivadar RIVISTA Dl STORIA DELLA MEDICINA Az Olasz Orvostörténeti Társaság lapja a Római Orvostörténeti Intézet gondozásában jelenik meg. 1957-ben indult Adalberto Pazzini szerkesztésében, jelenlegi (1976) szerkesztője Luigi Stroppiana. Évente 2 alkalommal jelenik meg, alkalmanként 250—280 oldal terjedelemben. Az orvostörténelem és a vele kapcsolatban álló egyéb természettudományok köréből közöl cikkeket, szem előtt tartva azt, hogy elsősorban az olasz orvostörténelmet mutassa be. Könyvismertetéseket és rövid híreket is közöl. Csak nagyon ritkán található benne nem olasz nyelven megjelent közlemény. Általában kevés benne az illusztráció. A Semmelsweis Orvostörténeti Könyvtárban valamennyi eddig megjelent száma megtalálható. 18. (1974). 1. sz. 26-63. p. Schadewaldt, Hans: Findelhaus und Kinderheilkunde. Eine medizinhistorische Betrachtung. A nemkívánatos gyermek problémája már az i. e. korokban is létezett. A TávolKeleten a lánygyerektől, más antik népeknél pedig a szellemileg vagy testileg fogyatékos csecsemőktől akartak megszabadulni. Ennek két módja volt: a gyermekgyilkosság vagy a csecsemők utcára való kitétele. A sumerok minden következmény nélkül elűzhették vagy rabszolgának eladhatták gyermeküket. Hammurabi törvénykönyve szerint az apa nem köteles elismerni gyermekét, joga van hozzá, hogy elűzze vagy vadállatok elé vesse. A gyermekgyilkosság és a gyermek „kidobása" mindennapos volt az ókori Egyiptomban, Görögországban és Rómában is. Orvosok is helyeselték a Taigetos-módszert. Az i. e. I. évszázadban élt Soranos szerint a bábának kell meglátnia, hogy az újszülött alkalmas-e az életre. Leírta a „követelményeket" is, amelyeknek meg kell felelnie az „életre ítélt" csecsemőnek. Seneca, a sztoikus filozófus kijelentette: „A torzszülötteket kiirtjuk. Ha egy gyermek gyengének vagy alaktalannak születik, megfojtjuk." A gyermekek védelmére irányuló intézkedések kezdeteit Solon (i.e. 640 561) i. e. 600-ban hozott törvénye jelentette, amely szerint az elesett katonák gyermekeit közerőből kell táplálni. Augustus és Traianus császárok is hasonló jellegű intézkedéseket hoztak. A keresztény vallás könyörületességet és irgalmasságot hirdető szemlélete nyomán alakultak meg az első lelencházak, ahol a betegápoló nővérek és szerzetesek gondoskodtak a gyermekekről. Az első menhelyet Datheus érsek hozta létre Milánóban 787-ben. Az alapítási levél nyíltan kimondja, hogy a napirenden levő gyermekgyilkosságokat akarják megszüntetni az intézmény felállításával, ahol többségben a törvénytelen gyermekek kaptak helyet. Az anyának még a szülés előtt be kellett menni a kórházba, a gyereket 7 éves koráig teljesen ingyen tartották és még valamilyen mesterségre is megtanították. A példa nyomán egymás után alapították az árvaházakat: Siena