Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)

Folyóiratokból - Gesnerus, 1975 (Friedrich Ildikó —Vida Tivadar)

szerint a Beda Venerabilis-wdk tulajdonított „De natura infantium libellus" szövegétől függ... íme, a népi gyógyászat történeti összefüggései!) — Hérémence, a kanton fővárosától, Siontól délre, a Rhône-ba ömlő Hérens völgyében valóságos gyógyító „dinasztiának" volt a lakóhelye. A Dayer, majd a vele összeházasodott Bourdin család tagjairól van szó, akiknek egyik nőtagja, Jeanne (1830-1897) is folytatta nagyapja mesterségét. Az utolsók Nicolas Bourdin ( +1947) és Baptiste Bourdin ( +1943) még századunkban is éltek tudásukkal, és érdekes megfigyelni, hogy a család nőtagjaiban ma is él a hajlam a szülésznői, illetve a férfiaknál a füvészkedő (herborista) hivatás iránt. Az orvostörténész érdeklődésére tarthatnak számot azok az írott és nyomtatott források, amelyekből e naturista gyógyítók tudásukat és receptjeiket merítették. íme, a szerzők nevei: Dioscorides, Matthiolus (kézzel írt másolás), valószínűleg Caspar Bauhin (kijegyzések) és Alexandre Bourdin: La santé par les plantes c. Neuchâtelben és Párizsban é. n. megjelent könyvének egyes kiírott fejezetei. A nyomtatott könyvek: Az id. Plinius 3 kötete, az ifj. Pliniustól ugyancsak 3 kötet. Matthiolus Dioscorides-kommentárja ; Fouquet asszony 1687-ben megj. Médecin des pauvres c. munkája; Nicolas Lémery Pharmacopée universelle-jének 1673-as kiadása; Ambrois Paré 1664-ben Lyonban megj. művei. A modernebbek közül a cikk szerzője Kneipp és Künzle lelkészek könyveit említi, valamint Girolamo Pagliano Firenzében megj. (1914) házi népszerű orvosi könyvét. A cikkből megtudjuk, hogy bizonyos napokon (pl. heti vásárok napján) valódi „rendelést" is tartottak a városokban, a helyi gyógyszerésszel együttműködve, olykor annak officinájában. H. Walser Nyugat-Svájc 19. századi pszichiátriájáról ír (Zur Psychiatrie in der West-Schweiz im 19. Jahrhundert. — 182—191.p.). Mint mindenütt a világon, Nyugat-Svájcban is mostoha bánásmódban részesültek az elmebetegek s az idegbajban szenvedők. A század folyamán kezdtek olyan speciális intézeteket alapítani, ahol a betegek az addigi családi ellátásnál jobb és szakszerűbb ápolásban részesülhettek. 1838-ban megnyitották pl. a Les Vernets intézetet, mely az első korszerű kórházak egyike volt. Genf ezáltal hosszú évtizedekig a pszichiátria központja lett. Az egyes kantonokban létesített intézetek együttműködtek az újonnan alapított egyetemekkel és ezáltal a pszichiátriai képzés centrumaivá váltak. Érdekes jelenség volt, hogy a német Svájc területén működő orvosok és pszichiáterek sokkal jobban együttműködtek a németországi kollégáikkal, mint akár az olasz, vagy a francia Svájc a vele határos országokkal. A század közepén egyes kantonok törvényeket hoztak az elmebajosok védelmére. Hasonló céllal egyesületet alapítottak a század végén. A tanulmány Nyugat-Svájc kiváló pszichológusainak méltatásával zárul. G.Grosch Jean-André Véneiről, a klaszszikus ortopédia megteremtőjéről ír (Jean-André Vene I [1740-1791 ] und die Begründung der klassischen Orthopädie — 192 /99. p.). Véneitől származik az ortopédia teljes értékű eszméje, ő ismerte föl először rehabilitációs és pedagógiaipszichológiai kritériumait. Mint a felvilágosodás korának orvosa, érdeklődése sokoldalú volt, bábaiskola tervével foglalkozott, bábatankönyvet fordított, fontosnak tartotta a testmozgást a gyermekeknél és a leányoknál — ez utóbbi jellegzetesen 18. századi orvosi probléma volt. Venel továbbfejlesztette a francia Nicolas Andry (1658—1742) eszméit és