Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)
SZEMLE Könyvekről - Pazzini.A.: Storia dell' arte sanitaria dalle origini a oggi. I —II. (Spielmann József)
Pazzini, Adalberte» : Storia dell' arte sanitaria dalle origini a oggi. 1 — II . Roma, Minerva Medica, 1974. 1767 p. ill. Az orvostudomány történetét, a XVIII. század óta, számos tudós igyekezett átfogó módon bemutatni. E közel három század alatt sok érdekes kezdeményezés született, de a szintézisek nem egyike joggal részesült az utókor elmarasztalásában. Akadtak akik történelem helyett az orvostudomány krónikája elmondására szorítkoztak, mások orvosok életrajzára vagy müveik bibliográfiai felsorakoztatására törekedtek s voltak akik különösen az orvosi elméletek fejlődésére összpontosították figyelmüket, azokat az adott kor nagy eszmeáramlatainak rendelték alá, abból származtatták. Ismét mások, saját századuk orvosi tudásának talajáról ítélkeztek elmúlt korok alkotóinak és alkotásainak értékéről, az orvostudomány fejlődésében játszott szerepéről. Persze az igazság csírája mindezekben az eltérő nézőpontokban fellelhető, de kétségtelen, hogy a valósághoz azok a tudománytörténészek jutottak a legközelebb, akik nem leszűkített optikával ítélték meg tudományáguk múltját, hanem számos elmaradhatatlan szempontot egybevetve közeledtek annak megismeréséhez. Adalberto Pazzini, a közelmúltban elhunyt jeles olasz tudománytörténész, a nemzetközi orvostörténeti társaság tiszteletbeli elnöke, utolsó művében éppen ezt az utóbbi utat választotta. A Storia deW Arte Sanitaria, Pazzini egész életművét megkoronázó alkotása, elmélyült elemzést nyújt az orvoslás és az orvostudomány több ezer éves múltjáról. A szerző műve címével igyekszik magát elhatárolni minden egyoldalú beállítottságtól. Nem orvostudományról, hanem arte sanitariáról szól, az ars fogalmát eredeti filológiai értelmében használva, köteléket, az egységet egybefogó részek totalitását értve ezalatt. Ennek szellemében Pazzini nem csupán az orvoslásnak a tudományba torkolló útját követi, hanem ezzel szervesen egybetartozónak tekinti s önállóan vizsgálja az orvoslás tudományos századait megelőző empíriás, mágikus, skolasztikus stb. ismereteket; az orvoslás elmélete és gyakorlata vonatkozásában állandóan szemmel tartja a természettudomány, bölcselet, vallás stb. hatását és kölcsönhatását, igyekszik minden forrást felkutatni, mely a múltban vagy a jelenben a medicina nagy tengerébe torkollt. Művével sikeresen váltja valóra a maga elé tűzött célt: minden dogmatikus kötöttségtől mentes, hatalmas freskót nyújtani az orvoslás egészéről, mind történelmi távlataiban, mind kiterjedésében. Nagy műve középpontjában azonban az ember egészségét veszélyeztető évezredes küzdelem állomásai állanak, hiszen — figyelmeztet Pazzini — az orvostudomány minden ága biológiai fogantatású, s ezt a meghatározottságot a iatro-hisztoriográfusnak érvényesítenie kell módszertanilag, ez minden alkotása mementójaként kell hogy szolgáljon. Pazzini művének I. kötete az orvoslás kezdeteitől a XVI. század végéig követi az ismeretek és hiedelmek alakulását és tagozódását. Dicséretes mértéktartása, arányérzéke. Az egyes fejezetek terjedelmét művében a kor orvostudományának súlya, az összfejlődésben játszott tényleges szerepe s nem szubjektív szempontok határozzák meg. Pedig minden bizonnyal nem egyszer került a választás elé: a szív vagy az ész igazságaira hallgasson, időzzön bővebben azon fejezeteknél, melyeknek felderítéséhez a maga kutatásaival jelentősen hozzájárult, vagy alkalmazza a történésztől megkövetelt szerzetesi önfegyelmet. Pazzini érdeme, hogy az utóbbi utat választotta. Jóllehet műve minden egyes fejezetén kétségtelenül felismerhető a saját hozzájárulás, az egyéni bélyeg, ez sosem eredményezi könyve fejezetei arányainak felborulását.
