Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)

SZEMLE Könyvekről - Pazzini.A.: Storia dell' arte sanitaria dalle origini a oggi. I —II. (Spielmann József)

Kínálkozó alkalom lett volna pedig az itáliai és a római orvostudományról szóló rész, melyhez, mint ismeretes, Pazzini számos eredeti megállapítással járult hozzá, de itt is sikerült elkerülnie a fenyegető veszélyt, biztos kézzel válogat lényeges és lényegtelen között. Igen figyelemre méltó művének az európai középkor orvoslásáról szóló fejezete. A korszerű művelődéstörténet felismeréseit alkalmazva, Pazzini tartózkodik minden vulgarizálástól. A középkor orvoslásában nem csupán regressziót lát, hanem adataival beszédesen bizonyítja, hogy a XIII —XIV. században létrejött középkori egyetemek, kórházak bemutatása, kibontakozó sebészeti, egészségtani, járvány tani ismeretek pontos felmérése nélkül a reneszánsz orvostudománya sem érthető meg, mert azok a csírák, melyek az újjászületés korában kirügyeztek, majd virágba borultak, e korban fakadtak. Különösen érdekes az egyes európai orvosi egyetemek létrejöttéről, fejlődéséről szóló elmélyült és elemző alfejezet. A reneszánszról nyújtott átfogó kép egyik fő érdeme, hogy az orvostudomány területén létrejött változott nézeteket és gyakorlatot a természet- és a szellemtudományok megújulásával párhuzamosan és egybecsengően ábrázolja. Nem hallgatja cl c kor azon vonásait sem, amelyek még a középkor hatását, ballasztját tanúsítják. Pazzini müvének második kötete a XVII. századtól követi napjainkig az arte sanitaria kibontakozását. A szerző e kötetben is saját történelemelméletét érvényesíti. A XVII. században a tudományos reneszánsz kiteljesedését látja s nem tulajdonít döntő jelentőséget, mint azt egyes jeles tudománytörténészek teszik, a század második felében fellépett „válság-jelenségeknek". Viszont Pazzini a XVIII. századot tekinti a válság korszakának. Ekkor — megítélése szerint — az orvosi gondolkodás és gyakorlat a felvilágosodás, a romantika, a tudományos pozitivizmus, az animizmus és a vulgar-matcrializmus útvesztőiből keresi a kiutat. (Más kérdés, hogy — megítélésünk szerint — a hasonló útkeresés inkább az érettség, mint a válság jelének tekinthető. Mert éppen Pazzini elemzéséből derül ki, hogy a kórbonctant, a kísérletes élettant megalapozó, a klinikai ismereteket nemcsak jelentősen gazdagító, hanem differenciáló XVIII. század olyan alapot teremtett az utána következő századnak, amelyre az időtálló falait biztosan építhette.) Pazzini mintegy 500 oldalt szentel a XIX—XX. század orvostudománya vázlatos bemutatásának. Tudatában van annak a veszélynek, hogy az ismeretek félelmetesen gyarapodó korában — különösen a XX. században — a válogatás és az időtálló ítélet rendkívül nehéz. Az olvasó azonban mégis úgy érzi, hogy Pazzini ezt a feladatát is mesterien oldotta meg. Elemzés és szintézis módszereit váltogatva, nem vész el a részletekben, nem adattárat közöl, hanem az orvostudomány egészét döntően befolyásoló szaktudományokról, iskolákról szól. De itt is, tárgyától függően, hol leszűkíti, hol kibővíti a perspektívát. így például nem elégszik meg a közegészségtani ismeretek fejlődésének vagy a különböző szociál-medicinai iskolák nézeteinek egyszerű felvázolásával, hanem egyidejűleg figyelmez társadalmi hatékonyságukra, s a XX. századról szólva — akárcsak műve egészében — külön foglalkozik orvos és beteg társadalmi státusával, egymáshoz fűződő viszonyával. De éppen mivel tudja, hogy korunkról nincs történelmi távlata, óvakodik minden elhamarkodott periodizálástól vagy egyes tudományos diszciplínák kiemelt méltatásától.