Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)

ADATTÁR - Daday András: Egy orvostörténész visszaemlékezései

kutatóval állok szemben, ki kérdésemre azonnal válaszolt vagy kihúzta azt a kis fiókot, melyből a választ megadhatta. Haláláig tartó ismeretségünk alatt gyakran kerestem fel intézetében, lakásán és nyaralóhelyén. Mindig a csodálat érzésével távoztam tőle. Egyéniségét megismerni teljesen sohasem sikerült. Mindég öcsémuramnak szólított s felderült, mikor meglátott. Nagyritkán a humoros oldalát is megmutatta. Több levele közt őrzöm azt a sima levelezőlapját, melyre mindössze egy nagy kérdőjel volt hevenyészve rajzolva, mi azt jelentette, hogy mi van velem, miért nem jelentkezem. Második tisztelgő látogatásom Győry Tibornál volt, a Népjóléti Minisztériumban. Hatalmas titkári szobán keresztül, mely váróhelyiségül is szolgált — előzetes bejelentés után jutottam be hozzá. íróasztala mellett felállva, fekete zakós, inkább alacsony, szegletes arcú, keskeny vállú, határozott arcvonású, ünnepélyes jelenség fogadott. Mozdulatai kimértek, szavai megfontoltak. Mindjárt meglátszott rajta, hogy vezető ember, aki a sok szó helyett a lényegre tér. Rövidesen megtudta, hogy az Alkotás utcai katona kórházban és a MÁV Rendelő Intézetben működöm, és megismerte helyzetemet és szándékaimat is. Önként felajánlotta segítségét, hogy jobb és biztosabb körülmények közé kerüljek, főleg pedig hogy több időt nyerjek kutatásaim elvégzésére. Ismeretségünk hovatovább elmélyült. Minden héten megfordultam lakásán, s egy csésze tea mellett beszéltük meg az időszerű kérdéseket. Nagyon határozott ember volt, s nehezen lehetett elhatározása megváltoztatására bírni. Mikor az orvosi fakultás történetéhez az anyagot gyűjtötte — melyben én is segítségére voltam -, megkérdezte tőlem, miként írnám én meg a könyvet? Erre azt válaszoltam, hogy csakis időrendben. Órák hosszat tartó vita után látta be javaslatom helyességét. Más alkalommal átadta kéziratának egy-egy részletét átolvasásra. Ma is emlékezetemben él, hogy kifogásoltam a kéziratban gyakran előforduló kifejezést: „tanszéket állított fel". Hiába erősködtem, hogy a tanszéket nem állítják fel, hanem létesítik, nem engedett felfogásából. Munkahelye a lakásán volt. Egy nagy ebédlőasztalra rakta iratait, feljegyzéseit, kivonatait, s csak akkor vetette papírra mondanivalóját, ha több oldalról meggyőződött annak helyességéről. Beszélgetéseink során többször előfordult, hogy nem jutott valami eszébe. Ez nagyon bosszantotta és nem hagyta nyugodni. Pár napon belül levelezőlapon értesített a szóban forgó dologról. Társaságban halk szavú, mindig udvarias és kitűnő társalgó volt. Míg Magyary-Kossa főleg a hazaiaknak, a hazaiakról írt s külföldre sohasem vágyódott, addig Győry nagy súlyt helyezett arra, hogy a külföld is megismerje hazánk orvostörténeti vonatkozásait. Ezért gyakran vett részt külföldi orvostörténeti kongresszusokon s gyakran küldte el dolgozatait külföldi lapoknak. Magyary-Kossához és Győry Tiborhoz rajtam kívül gyakran ellátogatott az ifjabb orvostörténeti írók csaknem mindenike. Herczeg Árpád, Bálint Nagy, Mayer Kolozs, Korbuly, Elekes György, Hints Elek, Zsakó István. De mi együtt sohasem gyűltünk össze, hogy megismerjük egymás terveit, szándékait. Mindkét nagy orvoselődünket gyakran kértem, hogy gyűjtsék össze azokat, akik — Győry szerint — egy szőlőben kapálunk, létesítsenek orvostörténeti társaságot, mely az ő vezetésük mellett tervszerű munkát végezzen. Mindkettőjük időhiányra vagy arra hivatkozott, hogy az a néhány érdeklődő úgyis felkeresi őket.