Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)

ADATTÁR - Daday András: Egy orvostörténész visszaemlékezései

a Zita Barakk-kórház egyik sebészeti osztályán, mint segédorvos helyettes. Jó munkámnak köszönhettem, hogy egy év múlva a Rókus kórház bőr és nemibeteg osztályára kerülhettem már mint kinevezett segédorvos. Ott is szereztem meg szakképesítésemet. Abban az időben kezdték alkalmazni a tejinjectiókat a legkülönbözőbb betegségeknél. Én is kezdtem alkalmazni bizonyos eseteknél, s figyeltem a tej okozta láz hatását a gonococcusokon. Tapasztalataimról a kórház tudományos ülésén számoltam be. Ehhez az előadásomhoz előtanulmányokat kellett végezzek, ezek során akadtam az Orvosi Hetilap 1923. év egyik számában Győry Tibor orvostörténeti dolgozatára: „Visszapillantás az orvostudomány múltjára s előrepillantás a jövőbe." Ennek elolvasása után megéreztem, hogy életem útja ki van jelölve. Felrajzottak bennem a régi emlékek, tanáraim biztatásai, az írás mestersége, a múlt kutatása, s ezeknek összhatására határoztam el, hogy orvostörténelemmel fogok foglalkozni. De ahhoz előbb meg kellett ismernem mindazt, ami eddig a magyar orvosok múltjával foglalkozott, mert csak így nyerhettem megbízható képet, átfogó ismereteket. Mindenek előtt átlapoztam az Orvosi Hetilap, Gyógyászat évfolyamait, az Orvosi Tárt, Demkó könyvét, Linzbauer gyűjteményes munkáját, Weszprémi Succinctáját, a Századok, a Történelmi Tár hatalmas köteteit, majd sorra vettem a többi, szakmába vágó önálló műveket. Ez hosszú, fárasztó munka volt, mert az olvasottakból név és tárgymutatót készítettem. Volt nap, amikor kórházi elfoglaltságom csak egyetlen szabad órát engedélyezett erre, máskor többet vagy semmit sem. S küzdenem kellett a nehézkes közlekedéssel is. Végeredményképpen a nyomtatott művek átolvasása kb. egy fél évtizedet vett igénybe. Ebben a csendes, egyhangú munkában hamarosan rájöttem, hogy a magyar orvostörténelemnek Magyarországon tulajdonképpen két élő művelője van, Magyary-Kossa Gyula és Győry Tibor. Velük kellett felvennem a személyes kapcsolatot, hogy felvilágosításokat, útbaigazításokat kérjek munkálkodásom megkezdése előtt. Az ifjabb orvostörténet-írók közül nem sokan ismerték századunk két legkiválóbb orvostörténészét, ezért rögzíteni szeretném első találkozásunk és későbbi ismeretségünk emlékeit. Magyary-Kossa Gyula öles termetű, széles vállú, szikár, szúrós tekintetű, magyar bajuszos, közvetlen modorú férfi volt. Bemutatkozás után még egyszer megkérdezte nevemet. Mikor megmondtam, egy pillanatig elgondolkozott, majd azt kérdezte: Maga abból a családból való akinek egyik őse Paris Pápait külföldi útjára segítette? Igenlő válaszomra kezet fogott, leültetett. Én elmondtam idejövetelem célját. Ö meg kérdezgetni kezdett, mintha meg akart volna győződni ismereteimről. Főleg az erdélyi orvosok után érdeklődött. Beszélgetés közben elnézést kért s a nyitott ajtón átment a szomszédos helyiségbe ellenőrizni a tanársegéd felügyelete alatt gyógyszertani gyakorlatokat végző hallgatóit. Míg távol volt szétnézhettem dolgozószobájában. Szokásos tanári szoba, minden kényelem és csín nélkül. íróasztala mögött egész falat elborító nyitott könyvállvány, zsúfolásig megtöltve könyvekkel, átkötött iratcsomókkal. A könyvállvány alsó felében méternyi magasságig apró, kihúzható fiókok. Az íróasztalon tele írt kartonlapok, nagyívű papír, néhány sor felírással. Nyilvánvaló volt, hogy munka közben leptem meg. Már első találkozásunkkor tudomásul kellett vennem, hogy nagyon szorgalmas, széles látókörű, rengeteget olvasott, kitűnően rögzítő, kiváló emlékező tehetségű tudós