Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)

JUBILEUM - Réti Endre: A népesedéspolitika és családtervezés néhány szemléleti kérdése

államok, a szaporodási ráta kevesebb mint 1%. A két német államban pl. a szaporodás nem pótolja a halandóságot. A fejlődésben levő országokkal kapcsolatos túlnépesedési problémák közismertek és ma erősen a világ érdeklődésének kereszttűzébe kerültek. Az ezzel kapcsolatos viták néha élesek voltak az 1973. év nyarán Bukarestben tartott nemzetközi demográfiai konferencián is. A fejlődésben levő országok maithusinak mondták az Egyesült Államok, Svédország és más fejlett ipari országok azon igényét, hogy a fejlődésben levő államok csökkentsék népszaporulatukat. Ebben a tekintetben igen érdekesen találkozott össze a kínai, a vatikáni — a román, az argentin állásponttal [2]: „A demográfiai problémák inkább a gazdagok önzésének tulajdoníthatók, mint a szegények termékenységének" — mondta Edouard Gagnon, a Szentszék képviselője. Az argentin küldött szerint: „Nem lehet a szegény országoktól azt várni, hogy népük szaporodását azért csökkentsék, hogy a gazdag országok magas életszínvonalukat megőrizhessék". A kínai delegátus kijelentette, hogy „a harmadik világ népességnövekedése nagyon jó dolog, mert erősíti hatalmát, hogy az imperializmust, a kolonializmust és a hegemonizmust leküzdje és saját fejlődését biztosítsa" [2], továbbá leszögezte azt is, hogy „az ember elsősorban termelő és csak azután fogyasztó. A nép teremtő ereje határtalan és a szuperhatalmak által hirdetett pesszimizmus semmiképpen nem indokolt." [1] Némileg ellentmond e határozott elutasító állásfoglalásnak a küldött következő kijelentése: „Nem mondjuk, hogy a népesedéspolitikának nincs jelentősége. Kína egyébként folytat családtervezési politikát, amely az ország fejlesztésének általános tervébe illeszkedik" Megjegyezzük, hogy a WHO felhívást intézett 1971-ben új születésszabályozó szerek, eszközök kutatására [5]. A bukaresti konferencián ennek szükségességét alátámasztotta a konferencia helyettes titkára, aki szerint, ha az afrikaiak termékenységüket úgy csökkentenék, hogy 2000-ben már csak pótolnák népesedésüket, egy századon belül a népesség akkor is megháromszorozódna, mielőtt a szaporodás nyugvópontra jutna. [2] Kétségtelen mindamellett, hogy a tőkés ipari államok a gyarmati országokon gazdagodtak meg, olcsó munkaerőt még ma is gyakran a szegényebb országoktól szereznek. Elsősorban az ő kötelességük lenne a fejlődő országokat a gazdasági haladás útjára segíteni. Egészen másként jelentkezik a népesedés kérdése az iparilag fejlett országokban. Mint láttuk, ezekben általában az a probléma, hogy a népszaporulat inkább a negatív mérleg felé hajlik és gondokat okoz az új generáció számbeli csökkentsége, a jövőbeli munkaerőhiány, az „embertermelés" fejlődésének egyenetlensége. A haladó, illetve konzervatív szemléletet anyagi (pénzügyi, intézményi) és eszmei-társadalmi indítékok (tradíciók, nacionalista törekvések stb.) határozzák meg. Ugyanakkor a „hic et nunc" hatása is működik, a marxi „konkrét hely és idő" befolyása a közgondolkodásra. A liberális eszmeiség képviselői szerint az emberi szabadságjogok közé tartozik, hogy az egyén, a nő, a házaspár eldöntheti, mikor és hány gyermeket kíván. Ennek a szemléletnek megfelelően úgy tűnik, teljesen helyes, hogy pl. a fiatal házaspár minden befolyástól mentesen döntsön pl. a „kicsi vagy kocsi" közkeletű kérdésében, vagy elmaradott magyar rétegek, avagy hindu „érinther