Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)
JUBILEUM - Réti Endre: A népesedéspolitika és családtervezés néhány szemléleti kérdése
tétlenek" annyi gyermeket nemzőének — néha több nőtől —, ahány csak megfogamzik. A liberális szemlélet azonban abból a korból való, amikor az embernek még igen kevés eszköz állt rendelkezésére, hogy a születések számát és időpontját maga határozhassa meg, másrészt az egyénnek állandóan a tőkés állam erőszakával szemben kellett védenie magát. Ennek a liberális szemléletnek némileg paradox módon ellentmondott a polgári állam érdeke: hozzanak mennél több paraszt gyermeket, proletárt a világra a munkaerőpótlás és a háborús hadseregek számára. Ezt a törekvést segítették a soviniszta körök és az egyházak ókori eredetű eszméi is. Ennek megfelelően pl. Dominikában, Írországban, a Fülöp-szigeteken, Portugáliában és Spanyolországban az abortusz elleni törvény kivételt még az anya életének megmentése érdekében sem tesz, mint ezt a WHO 1971-ben közölte. [19] Ezen túlmenően Spanyolországban (és az újabb időkig Franciaországban) a születésszabályozás és az antikoncipiensek árusítása tilos volt. Lényegében ez volt a helyzet a két világháború közti Magyarországon is. Haza és isten nevében ítélték el a „tiltott műtétet", akkor az egyetlen biztos lehetőséget a nem kívánt születés megakadályozására. Ez természetesen nem volt komoly akadály az uralkodó körök és a tehetős rétegek számára — a művi abortuszokat magánorvosi rendelőkben és szanatóriumokban akadálytalanul végezték. Jól kereső abortőrökön kívül, akik a jómódúak rendelkezésére állottak, haladó gondolkodású, gyakran szocialista orvosok voltak azok, akik ebben a korban (a nemi betegségek elleni küzdelem, a fogamzásgátlás propagálása mellett) a szegényebb, pénztelen nőknek is lehetővé tették, hogy szorult helyzetükben a nem kívánt terhességet viszonylag károsodás nélkül megszakíthassák; hiszen azoknak egyébként csak kuruzslók, gyakran tudatlan, lelkiismeretlen bábák „segítettek", sokszor végzetes következményekkel. A morális megítélést e korban is a „mikor és hol" elve alapján lehet végezni. Az egyén döntését valódi és vélt érdeke szerint hozza meg, de ebben már szerepel a közvélemény hatása, a környezet tradíciói is (pl. a gyermekek száma, az első vagy a késői gyermek érkezése és a szülők kora). A valóságos társadalmi érdek azonban másként jelentkezik és feltétlenül figyelembe veendő. Ha az engelsi „embertermelés" valóban jelentős tényezője a társadalmi termelésnek — éspedig kétségkívül az —, akkor számolni kell vele a kormányzatoknak, mint az anyagi javakéval. Itt azonban nemegyszer összeütközésbe is kerülhet az egyéni szabadság a társadalmi érdekkel, még akkor is, ha mindkettő helyesen képzeli el. Helyesen jegyzi meg egy szociológusunk: „.. .többnyire olyan elgondolások vezetnek bennünket, hogy ami jó az anyának, jó a kereső munkásnőnek is... Ez a távlati érdekek síkján kétségtelenül igaz ; a közvetlen napi érdekek szintjén azonban nem feltétlenül és nem mindig igaz. Éppen ezért pl. komolyabban kellene foglalkoznunk azzal a kérdéssel, hogy a terhes és a kisgyermekes anyák védelmére hozott intézkedéseink mennyire helyezhetők el a munkahelyi szervezetek mai érdekeltségi viszonyaiban és milyen ellentmondásokat okoznak ott." [6] Ha viszont a vezetés elgondolása helytelen, akkor az egyén jogait, érdekeit messzemenően sértheti és végeredményben egyenlőtlen fejlődést idéz elő, ami a „túltermelt" generációknak is későbbi gondokat, feszültségeket eredményez. 3 Orvostörténeti Közlemények 75—76.
