Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)
KRÓNIKA
körlevél volt hivatva felmérni, hogy mely témakörök iránt nyilvánul meg a legnagyobb érdeklődés, illetve melyekben folyik már kutatómunka —•, és javaslatot tett a Bizottság munkájának meghatározására, a későbbi ülések formájára és menetrendjére. A Bizottság tagjai az alábbi fő témakörökben állapodtak meg, mint amelyek a Bizottság témakörét képezik: 1. szemléletileg az orvostudomány társadalomtörténetét kutatja; 2. a szakkérdéseken kívül általában foglalkozik a szociológiai szemléletű orvostörténetírás módszereinek kimunkálásával ; 3. az egyes kutatási feladatkörök pedig: a) a társadalom igényei, tevékenysége a közegészségügy fejlesztése terén; b) az elméleti orvostudomány és a közegészségügy összefüggése, egymásra hatása; 4. az egyes betegségek társadalmi meghatározottsága, háttere, magyarázata, a társadalom szerepe a betegségek alakulásában, formájában; 5. az orvostudomány fejlődésének társadalmi alapja, az egészségügyi foglalkozás, személyzet létrejötte, helyzetének alakulása; 6. egyes helyismeretileg körülhatárolható régiók egészségügy-történeti topográfiájának elkészítése. A beérkező tudományos előadások, vitaanyagok számától függően, általában évente 3—4 alkalommal fog ülést tartani a Bizottság. Nagyobb érdeklődésre számot tartó előadásait, üléseit alkalmanként a Magyar Orvostörténelmi Társaság üléseivel együtt, ezek keretén belül tartja meg. Egy ilyen témakörről, előadásról programként is szó esett: a forradalmár orvosok szerepe egyes országok,földrészek társadalmi mozgalmaiban. Általában 6—9 gépelt oldal terjedelmű előadási anyagot fogad el a Bizottság. Amennyiben vitát igénylő témáról van szó, ezt előzetes benyújtás után sokszorosítja és felkért opponenseknek előre kiküldik. Végül a jelenlevő tagság jóváhagyta, illetve megválasztotta a Bizottság tisztségviselőit : dr. Antall József elnök, dr. Pisztora Ferenc főorvos (Miskolc) alelnök, dr. Farkas Judit (Budapest) szervező titkár, dr. Buzinkay Géza titkár. B. G. A DUNAI ORSZÁGOK I. ORVOSTÖRTÉNELMI KONGRESSZUSA Néhány évvel ezelőtt folytatott tárgyalások után, az érdekelt országok közös elhatározásával Újvidéken, 1975. szeptember 30. és október 3. között folyt le az a kongresszus, amely első ízben hozta össze több dunai állam orvostörténészeit, hogy országaik egészségügyi emlékeiből igyekezzenek összeállítani az egészségügyi múlt közös nagy mozaikját. Helyesen jegyezte meg beszámolójában az újvidéki Magyar Szó: „A több, mint 2860 kilométer hosszú Duna nemcsak választóvonal, hanem összekötője is volt és maradt a dunai népeknek, különösen az egészségügyi kultúra fejlődését tekintve." Valóban világosan kitűnt ez a kong-