Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)

KRÓNIKA

A MGYT GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETI SZAKOSZTÁLYÁNAK ELŐADÓÜLÉSE 1975. december 11-én a Gyógyszerésztörténeti szakosztály előadóülést tartott a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár előadótermében. Dr. Zboray Bertalan a szakosztály tb. elnöke megnyitó szavai után Szigetváry Ferenc szakosztályi elnök tájékoztatta a tagságot a jövő évi programról, amely­nek kiemelkedő eseménye lesz az augusztus 12—14-e között Sopronban meg­rendezendő nemzetközi Gyógyszerésztörténeti Konferencia. A tudományos ülés első előadója dr. Pisztora Ferenc a miskolci állami kórház főorvosa volt. Először rövid áttekintést adott Kuba szigetének történetéről. A múlt században — Haiti függetlenné válása után — franciák is telepedtek le a szigeten, s azt a műemlékpatikát, amit az előadó személyesen is megtekintett, két francia gyógyszerész alapította Matamsa nevű városban, Havannától kb. 100 km-re keletre. A városról készült szép diafelvételeken kívül bemutatta a pompás mahagónifából készült eredeti berendezés képét is, valamint a sèvres-i porcelán edényzetet. A patika jelenleg múzeum, melyben az említett berende­zésen kívül, több eredeti eszköz is látható. Benkő Ferenc gyógyszertárvezető (Derecske) debreceni levéltári kutatásai alap­ján ismertette Csáti Sámuel gyógyszerésznek, a debreceni városi gyógyszertár vezetőjének (provisor) 1751-ben készült és a patika kiadásait feltüntető elszá­molását. Az elszámolásból képet nyerhetünk nemcsak az alkalmazottak fizeté­séről, hanem a korabeli gyógyászatban használatos gyógyszeralapanyagokról és azok áráról. Grabarits István a szombathelyi Gyógyszertári Központ gyógyszerésze a „Pozsonyi Taxa növényi drogjairól" címen tartott a nevezetes és több mint kétszázéves munkáról előadást. Az előadó csak a 410 „hivatalos" növényből készült 516 féle drog azonosításával foglalkozott, s így munkája pontos eligazí­tást nyújthat a korabeli népies elnevezésű gyógyszeranyagok kutatása esetében. Z. B. A MAGYAR ORVOSTÖRTÉNETI TÁRSASÁG ORVOSTÖRTÉNETI SZOCIOLÓGIAI BIZOTTSÁGÁNAK ALAKULÓ ÜLÉSE 1975. december 12-én tartotta alakuló ülését a Magyar Orvostörténelmi Tár­saság Orvostörténeti Szociológiai Bizottsága. A jelenlevő tagság megállapodott a Bizottság üléseinek rendjében, kitűzte feladatait és megválasztotta tisztség­viselőit. Dr. Antall József, a Magyar Orvostörténelmi Társaság főtitkára, a Bizottság elnöke köszöntötte a résztvevőket és vázolta a legfőbb teendőket, körvonalakat. Utána dr. Buzinkay Géza, a Magyar Orvostörténelmi Társaság és a Bizottság titkára ismertette a korábban készített körlevélre beérkezett válaszokat — ez a

Next

/
Thumbnails
Contents