Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Lhotsky, Alphons: Aufsätze und Vorträge. Bd. II. (T. Pajorin Klára)

tetteit idézi, két kis írás V. Károly egyéniségét és történelmi szerepét értékeli, egy-egy rövid cikkben pedig I. Rudolf sírjának hajdani helyeiről és a II. Ferenc nemzedékében megjelent újszerű családi érzés tükröződéséről, megjelenési formáiról olvashatunk. A kötet terjedelmében legnagyobb, bevezető tanulmánya a Habsburgok különböző — elsősorban I. Miksa korában népszerű és több változatban megfogalmazott — leszármazási elméleteit ismerteti teljes részletességgel, utalva a genealógiák konkrét politikai, illetve dinasztikus célok által való meghatározottságára. Két tanulmány I. Miksa történetírójának, a Meroving—trójai leszármazást kidolgozó Jakob Mannelnek életével és munkásságával foglalkozik. A III. Frigyesről és I. Miksáról írott tanulmányokban a szerző arra tesz kísérletet, hogy a történelmi tények és személyiségek mélyebb megértésével módosítsa az eddig róluk kialakult képet. Különösen érdekes ez a kísérlet III. Frigyes esetében, akiről mind a kortársak, mind az utókor szinte teljes egyértelműséggel csak negatívumokat tudott említeni. Érdekes tanulmány magyarázza a kötetben III. Frigyes AEIOV jelét, amelyet Lhotskyig kb. háromszázféleképpen értelmeztek, és a legtöbben Ausztriára vonatkozó jelmondat rövidítésének tartották. A szerző szerint az öt magánhangzó III. Frigyes személyes jele volt, amely legjobb esetben betűmágikus vagy számmisztikus játéknak fogható fel. Az értekezés végén III. Frigyes jegyzetfüzetének magyarázatokkal ellátott teljes kiadása található. A Die Bibliothek Kaiser Friedrichs III. (223—238. p.) c. tanulmányban a szerző pontos katalógust ad Frigyes egykori könyveiről, megjelölve a könyvek eredetét is. A félszáz könyv tartalmi és proveniencia-vizsgálatából Lhotsky azt a meggyőző következtetést vonja le, hogy a császár a szó szoros értelmében véve nem volt bibliofil, a könyvekben csupán értéktárgyakat láthatott, és műveltsége, azaz felületes történelmi ismeretei és dilettáns asztrológiai érdeklődése sem bizonyítja, hogy sok könyvet forgatott volna. Az I. Miksa császárról szóló három rövid cikk (204—208. p.), amely megnevezésben és szemléletben szakít „az utolsó lovag" semmitmondó, unalmas közhelyével, árnyalt jellemzésével és értékelésével tűnik ki. Az egyes tanulmányokban itt-ott természetesen magyar vonatkozású eseményekről is beszél a szerző, ami szinte elkerülhetetlen. így pl. szó esik Mátyás ausztriai hadjáratáról, amelyet a következőképpen summáz: „Ein militärischer Spaziergang, so wie er es sich vorgestellt hatte und damit nicht nur seiner Gattin, sondern wunderlicherweise auch seiner Schwiegermutter als großer Kriegsheld imponieren wollte, ist es nicht geworden," Mátyás bécsi rezideálásáról pedig a következő mondat olvasható: „...der Stadt und Universität seinen Hohn fühlen ließ..." (149. p.). Ez utóbbi, túlságosan is szűkszavú jellemzéssel ellentétben mi úgy tudjuk, hogy Mátyás szóban és tettben egyaránt kifejezést adott a bécsi egyetem iránti jóindulatának, és róla, az ellenségről, általában az osztrák források is (pl. az egyetem jegyzőkönyvei, v. Johann Tichtel orvosprofesszor naplója) tisztelettel, sőt nemegyszer az őszinte rokonszenv hangján szólnak (vö.: Fraknói Vilmos: Magyarországi tanárok és tanulók a bécsi egyetemen a 14. és 15. században. Bp., 1874. 20—22. p.). T. Pajor in Klára