Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Lhotsky, Alphons: Aufsätze und Vorträge. Bd. II. (T. Pajorin Klára)

tudományban Paracelsus hatása mellett elevenen él még (Vesalius és Harvey után !) a galenusi tradíció, még szinte összeegyeztethetetlennek látszik a racionális elméletalkotás és az empírián alapuló gyakorlat (science and art). S bár egyre többen és egyre alaposabban bírálják Arisztotelész és Galenus immár dogmává csontosodott koncepcióit, a kritikai állásfoglalás még nem jelenti egyértelműen ezek meghaladását vagy cáfolatát. Mégis a fő fejlődési vonal — bár korántsem rajzolódik ki töretlenül — a különböző metafizikai szemléletekből az empíria segítségével a mechanikus felfogások kialakulásáig vezet. Ezt a folyamatot kívánja bemutatni a szerző, erre utalnak már a fejezetcímek is: „Metafizikai álláspontok", „Módszertan", „Változó minták", „Szintézis". Az első részben három tudós: Lazar Riverius (1589—1063), Van Helmont (1577—1644) és Robert Boyle (1627—1691) elméleti állásfoglalását és munkásságát ismerjük meg. Közös bennük az, hogy munkáikat nem érthetjük meg filozófiai hátterük nélkül. Mindhárman metafizikus elképzeléssel bírnak, elméletükben nem haladják meg az arisztotelészi koncepciót. A következő fejezetben Franciscus de le Boe (Sylvius) (1614—1672) és Thomas Sydenham (1624—1689), az „angol Hippokratész"-szel foglalkozik a szerző. Filozófiai kérdésekkel nem vagy csak igen keveset törődtek, érdeklődésük inkább a „hogyan?", a módszer problémája felé irányult. A harmadik rész jelentőségükben, hatásukban kisebb, de nem kevésbé érdekes tudósok munkásságát vizsgálja. S. L. King arra a kérdésre keres választ, hogy miképp reagáltak, régiből és újból mit vettek át, mit vetettek el a kor tudósai: Sir Kenelm Digby (1603—1665), Marchmont Nedham (1620—1678), John Twysden (1607—?), Joseph Galnvill (1036—1680), Henry Stubbe (1632—1676) és Robert Hooke (1635—1703). Ezek a tudósok a lehetséges álláspontok egész skáláját reprezentálják, a szélsőséges konzervativizmustól (Twysden, Stubbe) a vallásos és tudományos gondolkodás összeegyeztetését megkísérlő Glanvillen keresztül a mikroszkópos vizsgálatokat végző Hooke komoly megbízhatóságáig. A könyv utolsó fejezete Friedrich Hoffmann (1660—1742) munkásságát elemzi, középpontba helyezve 1695-ben kiadott fő művét, a „Fundamenta Medicinae"-t. Hoffmannt úgy értékeli a szerző, mint nagy összefoglalót, szintézisteremtőt. A fenti általános következtetéseket S. L. King könyvében gazdag tényanyaggal, konkrét műelemzésekkel támasztja alá, s az egyes fejezetek végén bőséges jegyzet- és bibliográfiai utalásokat találunk. Szlatky Mária Lhotsky, Alphons: Aufsätze und Vorträge. Band II. Hrsg. Wagner, Hans und Koller, Heinrich. München, R. Oldenbourg Verl. 1971. 346 S. Bár a Lhotsky válogatott műveit tartalmazó sorozat második kötete a Das Haus Habsburg címet viseli, a benne szereplő cikkek és tanulmányok nagy része csupán az osztrák késő középkor két uralkodójának, III. Frigyesnek és I. Miksának a személyéhez kapcsolódik. E két Habsburg-uralkodón kívül egy rövid cikk az egyetemalapító IV. Rudolf emberi alakját, intellektuális habitusát és