Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Birtalan Győző: Weszprémi István orvosi szemlélete

de annak bővsége a természetet úgy megfojtja, hogy a szokott rendes munkáját a Testben illendőképen nem követheti ahonnét az emberben levő minden vér megvesztegettetik és így következésképen sok nyavalyák származnak."... „Hogy a kisdedek a magok tulajdon annyokat szopják nem másokat, a természet rendelte azt akképen midőn azoknak emlőjében jó egészséges és tápláló nedvességet készített." Figyelemre méltó a természetre való hivatkozás, melyre számos más példát is lehetne hozni. Ez is korának alaptanítása volt. A természetes állapot, a romlatlan eredeti, melyet a később felvett, rossz, a civilizálódással együttjáró szokások eltorzítottak. Vonatkozott ez testi, lelki, erkölcsi állapotra egyaránt. Egy ember életére éppúgy, mint történelmi távlatban a társadalom életére. Közismerten J. J. Rousseau fejtette ki e tant a legnagyobb hatással. De nemcsak innen származtatható a természet gyógyerejére építő medicina, hanem Hippokratésztől is, akinek elvei a 18, században is elevenen hatottak. Következőleg, a természetes állapothoz ülő mértékletes táplálkozás, célszerű öltözködés, kényeztetés nélküli nevelés rengeteg aprólékos tanácsával látja el az olvasót, az oktatásra szorulót. A közvéleménnyel összhangban ugyanis, főként a felvilágosító tanítás volt akkoriban hivatva megjavítani az elromlott emberi viszonyokat. Kiemelnék még Weszprémi éleslátó gondolatai közül egyet, mely az emésztőnedv-elválasztás és az oly sokáig elhanyagolt exogén kórokozók jelentőségét egyaránt helyesen ragadta meg. A szóban forgó könyvben olvasható: „Én oly vélekedésben vagyok, sok tojásit nyeljük mi el ez apró élő állatoknak, melyek mibennünk soha ki nem kelnek, hanemha oly helyre találnak vetődni, ahol a gyomorban és a belekben valamely megveszett savanyú bűzhödt nedvességek megakadttanak. Ha mi azokat minden nap magunkból kiadnók és a mit tegnap bevettünk azt tökéletesen mind egy cseppig megemésztenők, soha mi bennünk geleszták sem más egyéb férgek nem teremnének." A második kérdés Weszprémi szülészeti felkészültsége. Ennek megismerésére sajnos csak az általa lefordított, Crantz-féle Bábamesterségre oktató könyv (1760) használható fel. Pontosabban, a fordítás tényéből is következtethetünk arra, hogy Weszprémi István elmélyülten foglalkozhatott szülészettel. A kitűnő, valóban hézagpótló jelentőségű tankönyv ugyanis évtizedekkel régebbi nézeteket tükröz, mint amelyekkel a fordító az 1750-es években Londonban megismerkedhetett. A Crantz által idézett szerzők (La Motte, Deventer, Mauriceau) a medencefelépítés első kiemelkedő tanulmányozói, e tan megalapítói voltak. Néhány évtizeddel utánuk következett a szülésmechanizmus pontosabb megismerése és a szülészfogók bevezetése. Ezen irányzat egyik legkiválóbb mestere, Smellie műveit éppen az ötvenes évek elején adta ki, amikor Weszprémi is Angliában tartózkodott. A lefordított, bábáknak szóló tankönyv persze céljának bőven megfelelt akkor is, ha a Smellie-fogó ismertetése és a nagy angol szülész remek újszerű ábrái hiányoztak belőle. Azt azonban sajnáljuk, hogy a fordító véleményét ezen akkori modern dolgokról nem tudhattuk meg. Harmadikként a himlőoltás propagálásában betöltött szerepét kell méltatnunk. A közismert tények előadásától eltekintek. Tudjuk, hogy a 18. század húszas éveitől kezdve Európa több országában, főleg arisztokrata körökben elterjedt a himlőnyirokkal való védőoltás gyakorlata. 1745 táján Londonban három oltó-