Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Birtalan Győző: Weszprémi István orvosi szemlélete

WESZPRÉMI ISTVÁN ORVOSI SZEMLÉLETE* BIRTALAN GYŐZŐ vyreszprémi István orvosi kultúrájának alapjairól beszélve, három' kérdést ™ látszik érdemesnek részletesebben taglalni. Mindenekelőtt általános orvosi szemléletének jellemző vonásait. Az 1750-es évek időszakában, tanulmányainak folytatásakor Európa-szerte a Boerhaave és Friedrich Hoffmann tanaiban kifejtett rendszer szolgált a szervezetben lezajló ép és kóros folyamatok magyarázatául. Ez az elmélet következetesen igyekezett e folyamatokat anyagi események egymásutánjaként értelmezni. A korabeli mechanika és kémia jelenségeivel, törvényszerűségeivel fejezte ki az anyagcsere, vérkeringés, idegműködés történéseit. Az anyagok súrlódása, az ebből adódó hőképződés, a szövetek túlzott vagy túl csekély rugalmassága, tömöttsége vagy lazasága, az emésztőnedvek és a vér savas vagy lúgos eltolódása kínálkoztak a valójában sokkal bonyolultabb kórfolyamatok előadására, megértésére. A rendszer másik jellemzője az volt, hogy spekulative építették fel. Igaz, roppant átgondoltan, racionálisan, a tények magyarázatára valószerűen. Vonatkozik ez különösen a gyógyítás teendőire. Egyébként valamennyi, valaha létezett orvosi doktrína gondosan egyeztette tanait az e tanoktól jórészt teljesen függetlenül, többnyire régről kialakult tapasztalati, a gyakorlatban bevált therápiás művészettel. Enélkül felesleges lett volna. A therápia viszont elméleti indoklás és igazolás nélkül elvesztette volna tekintélyét. A kórbonctani szemlélet múlt század eleji kibontakozása volt az első olyan orvosi diszciplina, melyből a belgyógyászati kezelés nemcsak nem következett, hanem éppenséggel értelmetlennek tűnt az ilyenféle beavatkozás. Tudjuk, hogy a homeopathia és a különböző értékű népi gyógymódok előretörése következett ebből. Témánkra visszatérve, lássunk egy példát, mint támasztotta alá az elmélet a gyakorlatot a 18. századbeli medicinában. Weszprémi a gyermeknevelésről szóló könyvében (1760) többek között felveti a kérdést, szoptasson-e az anya, vagy bízza e célból másra a gyermekét. A szerző, „azon anyákról, akik azért nem akarnak szoptatni, mert félnek a kiszáradástól", így vélekedik: „Nyavalyáink közelebb való oka nem abban áll, hogy kevés ő bennök a nedvesség, sőt ellenben az, hogy bővebben vagyon mint kellene; jóllehet az először friss és egészséges légyen, * Elhangzott előadás formájában 1973. szeptember 28-án a Debrecenben megrendezett Weszprémi Emlékünnepségen.