Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

TANULMÁNYOK - Karasszon Dénes—Kurdi József: Adámi Pál (1739—1814) és a loimiatria története

egyedüli betegségokozó szerepét hangsúlyozta. Adámi viszont nemcsak a betegség fertőző eredetét bizonyította; nemcsak a behurcolás szerepét hangsúlyozta, hanem odáig is eljutott, hogy 1779. december 10-én az első oltási kísérletet is elvégezte a legpusztítóbb szarvasmarha-betegség, a ragályosan jelentkező keleti marhavész elleni védekezés céljából. A fertőzés jelentőségének felismerése egymagában is nagy jelentőségű akkor, amikor a medicinában Celsus, Asklepeios, Aretaeus hatására klimatikus és diaetetikus, Sydenham hatására meteorológiai tényezőkre vezetik vissza a betegségek, közöttük a „lázak" kialakulását [24, 42], Wolstein még 1780-ban is a Zala megyei marhavész okára vonatkozó jelentésében [29] azt írta, hogy „eredetét tekintve mindenütt egy okra vezethető vissza, éspedig a mocskos takarmányra és a tisztátalan, félig rothadt, bűzös pocsolyavízre, amelyet az állatok friss ivóvíz hiányában egész nyáron át inni kényszerülnek... nem kell fertőzött állat, hogy a marhavészt behurcolja : a jelzett helyeken fennálló állapotok között fellép az magától is... sem őrség, sem kordon nem vet gátat tovaterjedésének..." Adámi viszont híve volt a contagionismusnak: „A járványos betegség legbiztosabb, csalhatatlan próbája az átolthatóság" — írta 1782-ben megjelent könyve [5] 5. §-ában. Felismerte a behurcolás szerepét a marhavész kitörésében. 1771-ben a Bécs melletti Ebersdorfban fellépett járvány eredetére vonatkozólag kimutatta, hogy a fertőzést egy orvvadász által megsebzett őz hurcolta be. 1770-ban kimutatta, hogy a szájfájás és a körömfájás nem két különálló betegség, hanem egyugyanazon fertőzés különböző megnyilvánulási formája. Neki köszönhetjük a gyors, enyhe átvészeltetés módszerét a száj- és körömfájás okozta károk csökkentésére. Ha Adáminak az állatok járványos betegségeire vonatkozó megfigyeléseit, tapasztalatait és kísérleteit értékelni akarjuk, akkor a XVIII. század második felének az epidémiás betegségekről alkotott uralkodó felfogását, a pestis, himlő, hastífusz, hagymáz, vérhas, syphilis stb. emberek között az időben végzett pusztításait kell szemünk előtt tartanunk. A birodalomban a Sydenham-követő bécsi Stoll-nak nézeteit kell figyelembe vennünk — aki orvosi tanulmányait befejezve éppen ezekben az időkben utazott Magyarországra az itt uralkodó járványok tanulmányozása céljából — ahhoz, hogy Adámi tevékenységének jelentőségét felmérhessük [37, 42]. A protestáns papoknak helytartótanácsi rendelet akasztás terhe alatt tiltotta, hogy a praedestinatióról praedikáljanak, mert ez a belenyugvást hirdette a bűneinkért büntetésként ránk mért pusztító járványokba [15]. Fischer Dániel (1(595—1746) a híres késmárki orvos a pestis ellen leghatásosabbnak a XC. zsoltár éneklését ajánlotta; a pharmacopoeák a kémiai iskola győzelmeként a hatásosnak hirdetett ásványi, növényi és állati eredetű anyagok bőséges felsorolását adták a különböző „lázas betegségek" elleni gyógykezelés céljából; S toll a maga „antigastricus" gyógyító módszerében bízott; Scotti zsinórhúzással, valamint tejbe kevert puskaporral, pálinkával és fokhagymával, Wolstein „gyökérhúzással" és égetéssel „gyógyított" akkor, amikor Adámi Pál WindischFlistrissben, Ferdinand von Aiterns gróf birtokán hozzákezdett oltási eljárás kidolgozásához a marhavész elleni védekezés céljából. „A* marha dög-mirigynek a' testbe-való bé-óltása a' gyermekek' himlőinek béóltásától vette eredetét. Dobson és Ramazzini tették a' marhákban-való bé-óltással az első próbát... Camper, Reinders, Tode, nemes Oerzen és több afféle tudós Férj-