Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)
TANULMÁNYOK - Karasszon Dénes—Kurdi József: Adámi Pál (1739—1814) és a loimiatria története
gyógyászati szert is tartalmazó „Taxa Pharmaceutica Posoniensis" (1745) receptúrája meglehetősen bonyolult volt, mégis a korábban divatos, rendkívül sok ingredienst tartalmazó, inkább misztikus, mint therapeutikus szer helyett már a jótékony hatást kifejtő ásványi és növényi anyagokat ajánlotta. Mint a híres hallei tanár, Hoffmann, aki 1738-ban azt hirdette, hogy a művelt orvos saját méltósága ellen vét, ha vág, éget vagy tapaszt helyez a betegre, bízza ezt a borbélyokra, sebészekre, kőmetszőkre, úgy Adámi is elítélte a „zsinórhúzást", „gyökérhúzást", mondván: ,,von dieser Art der Seuchen muss es verstanden werden, wenn die Schriftsteller des Nutzens der Haarseile und des Gillziehens erwähnen : denn in der wahren Viehseuche hilft solches Mittel nichts". Vizsgálatokat végzett a juhrühösség gyógykezelésére [3]. Hosszas kísérletezés után a sósavban oldott vasreszeléket találta a legmegfelelőbbnek a marhavészben beteg állatok gyógykezelésére [8], azt a szert, amely később Pessinát oly híressé tette. Adámi, akárcsak a „medicus in omne aevum nobilis", Thomas Sydenham, járványosán fellépő betegségek során a betegek állapotának gondos megfigyelését tartotta a legfontosabbnak. A járványos állatbetegségek elleni védekezés terén a legszigorúbb zárlati intézkedések bevezetésének híve volt. Sokáig feledésbe merült Adáminak az a tevékenysége, amelyet a fertőző állatbetegségek elleni védekezés céljából állategészség-rendőri rendszabályok kidolgozása terén végzett. Részt vett a külföldről behozott szarvasmarhák passzussal való ellátásáról intézkedő rendelet kidolgozásában. 1771-ben javaslatot nyújtott be, amelynek első pontja a bejelentési kötelezettséget tartalmazta. El kell rendelni — szólt a javaslat —, hogy állatjárvány esetén minden megyei és városi fizikus, megyei chirurgus vagy megbízott „állatorvos" köteles a járványos állatbetegség lefolyásáról és ezzel kapcsolatos minden egyéb körülményről a hatóságoknak jelentést küldeni. Javasolta, hogy a felsoroltak részére az állatok járványos betegségeiről „továbbképző" előadásokat tartsanak. A marhavész elfojtására általa kidolgozott javaslat a következő pontokat tartalmazta: 1. A fertőzött udvar elkerítése kordonnal; udvaronként egy főből álló katonai vagy polgári őrség felállítása. 2. A beteg vagy betegségre gyanús állat azonnali leölése. „Jobb tíz egészséges marhát hiába leölni, mint egyetlenegy beteget életben hagyni", írta. 3. A még nem fertőzött helyeken legalább 3—4 naponként rendszeres ellenőrzés tartása. 4. A fertőzöttnek nyilvánított területen a környék valamennyi szarvasmarhájának zárlat alá helyezése. 5. Az elhullott állatok gondos és minél mélyebbre történő elföldelése. Javaslatai alapján, mint Johan Peter Frankot az egészségrendőri, úgy Adámi Pált a helyes állategészség-rendőri intézkedések kidolgozójának kell tekintenünk. A keleti marhavész ellen általa javasolt leöléses védekezési eljárás ma is érvényben van, és azóta sok más fertőző állatbetegség leküzdésére is igénybe vették. „Die Keule schlägt nicht die Seuchen, sondern die Thiere todt" volt a véleménye Adámi javaslatáról a tábori sebészből állatorvos-professzorrá lett Wolstein-nak, aki nem hitt a marhavész ragályos eredetében, hanem a környezeti tényezők