Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Hoffmann, Fr.: Fundamenta medicinae (Birtalan Győző)

Hoffmann, Friedrich : Fundamenta medicináé. Translated and introduced by Lester S. King. London, Macdonald and New York, American Elsevier Inc., 1971. 142 p. A most fordított művet 1695-ben adták ki először, majd a Hoffmann Opera omnia 1744-es kiadásban ismét megjelent. Mindkettőben számos nyomtatási hiba fordult elő, az értelmezhetőség azonban a két kiadás egybevetéséből nem volt nehéz. A kitűnő fordító előszavában említi ezt. A mű elolvasásakor feltárul előttünk a barokk medicina zárt, az adott fogalmak felhasználásával tovább már nem tágítható világa, egy tudományos konstrukció befejezett építménye. Jellemző rá a mértani-matematikai formátumú rend, mellyel átfogóan osztályozták a természet fizikokémiai jelenségeit, melylyel ezúttal az élő szervezet működését próbálták következetesen megmagyarázni. Galilei, Descartes, Newton, Leibnitz, Spinoza nagyvonalú konstrukciói álltak elérhetetlen példaként a korabeli orvostudósok előtt, akik közül Friedrich Hoffmann (1660—1.742) a legkiválóbbak egyike volt. Fentiekhez hasonló jelentőségű tudományos törvényeket a medicinában természetesen nem alkothatott, de a kidolgozott magyarázatrendszer megfelelő tekintélyű alapként szolgált orvosi gyakorlatának művészetéhez. Az elméleti alapkérdések lényegretörő előadása során nem tért ki a vitatott és ellentmondásos álláspontokra. Ezek, véleménye szerint: ,,általában leterhelik és tompítják a tanulók értelmét" Ezzel szemben kihangsúlyozta, ,,ami a fizika és mechanika elvei szerint igazolt és demonstrálható." A szervezeti működés munkahypotheziséből még nem hiányozhatott a különböző szinteken tevékenykedő „anima", mely a célszerű vitalitást és energiát képviselte. Ezt azonban szavai szerint: „Ha úgy tetszik nevezhetjük természetnek, vagy mechanikai erővel félruházott spiritusnak, vagy akár legfinomabb aetherikus anyagnak, mely meghatározott specifikus módon működik" Felvethető a kérdés, mit ragadhatott meg a legkomplexebb természeti folyamat, az emberi szervezet működéséből e par exellence szervetlen jelenségek értelmezésére kidolgozott doktrína? Kétségkívül csupán egy töredékét a bonyolult valóságnak, mégis néhány fontos összefüggést. „Az élet és egészség legfontosabb circumstantiája a vérkeringésben rejlik. Ezért számos betegség eredetét ebből kell származtatni." A 17. századot is reprezentáló nagy Harvey-i felfedezés szuggesztív hatását tükrözi e helytálló megállapítás. A belőle levont következtetések azonban már túlegyszerűsítettek, mechanikusak, a kor szellemének megfelelően. A süketség például szerinte a hallóideg eldugulásából keletkezik. A fájdalom oka is a hártyás és idegi részek obstructiója és kitágulása. Az obstructio felvétele ugyanakkor jogosult volt ilyen eredetű sárgaság magyarázatára. Az orvosi gyakorlatot előadó fejezetek azonban a lehetőségeket tekintve optimális tanácsokat tartalmaznak. Különösképpen a therápiás rész tanúskodik a szerző eredetiségéről. „Az orvosi gyakorlat megszerzéséhez valamennyi körülmény gondos tanulmányozása szükséges ; az adandó gyógyszer ismerete, emlékezés a gyógyszer hatására, melyet nemcsak egyszeri, de többszöri alkalommal észleltünk" . . . ... „A kúrák lényege az alkalmas időpont megválasztása. Semmi sem gátolja annyira a kezelést, mint a gyógyszerek gyakori váltogatása" .. . „Különös tekintettel kell lennünk a beteg természetére és alkatára, spiritus animálisainak és vérének arányára, mozgására." Ezek az általános észrevételei. Érdemes a praktikus