Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

ADATTÁR - Kapronczay Károly—Vida Tivadar: Tarczay Kálmán Törökországból 1871-ben írt levelei

vízzel való ellátottsága. Midőn elhagytuk Tripolit, forró volt a levegő, nyár volt. A kertekben az új narancs már diónagyságú volt, olaj-, gránátalma-, citrom-, eperfa mind bő gyümölcsöt hordozott. A kertekben és a lejtőkön láttunk almát, körtét, a már üres nyári barackfákat, valamint szőlőtőkéket, amelyek a földön kúsznak, vagy bokorszerűen nőnek, mint nálunk a ribizke. Minél távolabbra lovagoltunk, annál inkább eltűntek a déli gyümölcsfák, s olaj-, meg eperfák uralták a tájat, viszont fellépett fenséges pompájában másik két, dús termésű fa: a szentjánoskenyérfa és a nagy diófák, utóbbiak hihetetlen vastagságban, lomb- és gyümölcsdúsan... Többnyire kerteken át vagy kertek mellett lovagoltunk. Ezeknek mesterséges öntözésük van, csodálatos minden forrásnak a levezetése a kertekbe, a művelés itt magasfokú, egész hegyeknek terasszerű kiképzése bizonyítja a kitartó fáradozást. A folytatólagos magaslati részt nagyobbára fogazott, kopár és ritka helyen megművelt hegyek alkotják: ezeket szelik át a szakadékok, amelyekben a patakok magas vízeséseket képeznek. A forrásokat, mielőtt vizük lefolynék a nagy folyóba, ott is felhasználják öntözésre. Ott aztán Zöld minden, a lejtők teraszosak, megáldottak mindenféle fákkal és bokrokkal, így pl. Ehdenben. Ehden maga egészen víztelen lenne, és az a talaj, amely a helység és a régi folyómeder között van, egészen terméketlen lenne, mivel magas fekvésű. A forrást levezették régi medréből egyenesen Ehdenbe; ez a helység azonos magasságban van a forrással; ezáltal kiváló forrás- és hegyi vize van, s így bármelyik tetszésszerinti teraszra annyi víz vezethető, amennyi szükséges, mert mindegyik soron következő mélyebben van a szakadéknál. Ez többnyire napnyugta táján történik. Olyankor helyes kis vezetékek csurognak keresztül utakon és kerteken, és odafolynak a szomjas növényekhez. Ahol kevés a víz, ott a tulajdonosok bizonyos sorrendet tartanak; ez a nagy szorgalom azonban bőséges jutalomban részesül, mert alig hihető, mekkora szüretük van mindenféle gyümölcsből, termésből és magvakból; a főtermést és a gazdagságot azonban az olaj- és az eperfa adja, mert a selyemhernyó tenyésztése itt úgyszólván az egyetlen iparág. Amikor I2-én kirándultunk a mély szakadék egyik oldalára ragasztott Szaje szent Antal-kolostorba, több ízben áthaladtunk azokon a kerteken, amelyekben apraja-nagyja azzal volt elfoglalva, hogy szüreteljen. Az a szakadék, amelyben a kolostor van, nagyon mély, és a lelovaglás oda egyike a legvakmerőbb lovaglásoknak, amelyet valaha is végbevittem. Sok gyakorlott lovas aligha vállalkoznék rá, hogy ennyire meredeken lovagoljon le a szakadékba. Július 13-án, a születésem napján hagytuk el korán Ehdent, gyönyörű határát, és fellovagoltunk egy megművelt hegyhátra, míg majdnem a szakadék szélére értünk, amelyben ott van a Kanobin-kolostor. Midőn letekintettem, eleinte elvesztettem a bátorságomat, és le akartam szállni a lovamról, mert lehetetlennek tartottam, hogy lóval másszam le szikláról-sziklára egy meredek falon. Ám vezetőnk előre ment, én is megembereltem magam, és 3 órás lovaglás után kész volt a dolog, és szerencsésen végrehajtottam azt, ami most alulról nézve még merészebbnek tűnik. Megpihentünk a kolostorban, ahol a legjobban elszállásoltak bennünket. Ugyanilyen meredek volt az út, amint egyre szűkült és közeledett a havashoz, míg késő este megérkeztünk Dserrichba. Mielőtt most megmondom, hol szálltunk le, ki kell térnem kissé magukra a maronitákra, akik Libanont lakják. A drúzokkal