Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

ELŐADÁSOK — KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Duka Zólyomi Norbert: Az orvosdoktori értekezések jelentősége Albrecht Haller Disputationes c. gyűjteménye alapján

vagy hasonló kitétel kíséretében, a tanítók művei voltak, legalábbis tartalmukat illetően.

6 Ugyanilyen meggondolás alapján eltekinthetünk a második kötetben szereplő Crell J. Fr. (1707—1747), helmstädti tanár, Böhmer Ph. A., Büchner E. (1701— 1769), hallei tanár és a sokszor újból előbukkanó Stahl G. E. további értekezéseitől. Haller ugyanis nemcsak a végzős orvosjelöltek munkáit vette be a gyűjteménybe, hanem beérkezett orvosokéit és egyetemi tanárokéit is, sőt túlnyomóan. Mivel ebben az írásban Hallertől eltérő elgondolás vezet bennünket, csak Haller célkitűzésének egyik részét, a jelöltek disszertációit akarjuk vizsgálat tárgyává tenni. Ilyen módon a továbbiakban ezekre a munkákra korlátozzuk Haller gyűjteményének az analízisét. Még meg kell jegyezni, hogy a második kötettől kezdve Haller tárgykörök szerint csoportosítja a felvett értekezéseket: így pl. Tomus II. Ad morbos pectoris, Tomus II. Pars III. De Morbis abdominis (új címmel: Disputationum ad Históriám et Curationem Morborum pertinentium) Tomus IV. Iterum ad morbos abdominis Tomus V. Ad febres pag. 187—189. Morbi boum (állatorvosi értekezések) Tomus VI. Ad morbos obsidentes universitatem (endemikus és járványos betegségek). * A nem-magyarországi példákból csak néhány jellemző példát emelünk ki. Ilsemann J. Vilmos 1752-ben Göttingenben jelentette meg disszertációját „De Colica Saturnina Metallurgorum (Hüttenkatze)" címen, a bányászok ólombetegségéről. Haller felismerte a 30 évvel azelőtt Ramazzini Bernardinotól széles alapokon elindított új szakirány, a munkaegészségügy fontosságát és perspektivitását és hamarosan besorozta a művet gyűjteményébe. Ebben az esetben a tárgy „különlegességének" a kritériuma érvényesült. Ugyanennek az indítóoknak köszönhette Leidenfrost J. G., utóbb tanár Duisburgban (1715—1794), hogy „De valvulo intestini singulari, Duisburgae 1750" c, műve is belekerült. Keletkezése szerint — Leidenfrost akkor már 1743-tól működött az egyetemen — ugyan inkább habilitációs, mint végzős disszertációnak kell tekinteni. Hasonló okból került a gyűjteménybe Gruber L. „De febre acuta epidemica exanthematice-dysenterica, Basileae 1747" c. értekezése. Utóbbi esetben még a közvetlen megfigyelésen alapuló rendszeres anamnézis is szerepet játszhatott. Metz J, Ph. (1724—1782, orvos 1765-től) „Diabetes observatio rara, Basileae 1737" ugyancsak mindkét kritériumnak felel meg. Sőt, különleges diagnosztikus elemmel is szolgált: „diarrhaea in urina" állt fenn a szerző szerint. Cartheuser J. Fr. 1749-es frankfurti disszertációja „De febribus intermittentibus epidemicis" Haller kommentárja szerint mint „programmá", rendszeres 8 Ilyen párosítások pl. H. Henrici — J. Fr. Messer; J. Astruc (Párizs) — P. L. Maivet; A. Vater — G. Vogel; E. Büchner (Halle) — J. Th. Laurich; G. E. Stahl (Halle) — G. Meyer; G. E. Stahl — Thebesius; Gmelin — Gaertner; G. E. Stahl — Tiefenbach stb.