Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)
TANULMÁNYOK - Cseh Imre: A bajai városi kórház történetének vázlata
nácstól egy olyan rendelkezést, amely szerint a községek tartoztak megfizetni az ápolási díjat a saját területükhöz tartozó szegény betegek után. Hogy a kórház üzemeltetése körül a kezdeti időszakban bajok voltak, az kitűnik a kórházi tőke kurátorainak 1790-ban kelt beadványából is, melyben kifejtik, hogy a rendelkezésükre álló szűkös pénzügyi keretből nem tudják a kitűzött célokat megvalósítani: a betegeket mind felvenni és „a koldusokat házrólházra járva begyűjteni". De ugyanerre utal az a határozat is, amit az egyik 1797-i megyei közgyűlés hozott, amelyben utasítják a megyei végrehajtót a kinnlevőségek behajtására, hogy az „igazán szegények" minél gyorsabban felvehetők legyenek a kórházba. Az eddigiek ismeretében teljességgel érthető a város vezetőségének arra irányuló törekvése, hogy a kórház alaptőkéje minél inkább felduzzadjon a már megajánlott adományok behajtása révén, hiszen — amint láttuk — ezen alaptőkének kamatai képezték az üzemben tartási költségek nagyobb hányadát. Ugyanez a magyarázata annak is, hogy a XVIII. század végéről származó, bajai vonatkozású megyei iratok nagy hányada a felajánlott, de be nem fizetett adományok behajtásával foglalkozik. Sajnos, ezekből az okiratokból nem lehet összeállítani az adakozók névsorát, még kevésbé az adományok végösszegét, hiszen éppen azoknak nevére bukkantunk rá, akik nem fizették be a felajánlott adományt. A felsorolt tényadatokon kívül a Zomborból származó iratok között szerencsénkre olyanokra is rábukkantunk, melyek rávilágítanak Vermes Lászlóné Hogy és zy Krisztinának a kórház alapításában játszott szerepére. A megyei iratokból és a Helytartótanácsnak a megyéhez intézett leirataiból megtudtuk, hogy a megyei tisztviselő, egyben nagybérlő elhalálozásával özveggyé vált jómódú asszony 3000 forintot hagyományozott a létesítendő bajai városi kórház céljára, részint építésre, részint fenntartásra. Hogy ez összeg nagyságáról fogalmat alkothassunk, az előzőkből emlékeztetek arra, hogy a kórház később megvalósult építéséhez felhasznált kő ára 557 forintot, a faanyag ára 205 forintot tett ki, az építési fővállalkozóként szerepelt kőműves számlája pedig 530 forintra rúgott (s ebből is levontak nem teljesített munkák címén csaknem 40 forintot). Az összeg nagyságából arra kell következtetnünk, hogy Hőgyészy Krisztina járult hozzá legjelentősebben a kórház építéséhez, mindazonáltal csak egyetlen személy volt az adakozók sorában. Emiatt legendának kell tekintenünk azt az állítást, hogy ő volt annak az intézménynek alapítója, melyet halála után 12 évvel kezdtek építeni. Mégsem mellékes az ő szerepe, mert egyrészt az ő hagyatéka volt a legnagyobb összegű, másrészt mert gesztusa kétségtelenül például szolgált és arra ösztönözte a város polgárait és a nemeseket, hogy ők is adakozzanak, megteremtve ezáltal a kórház építéséhez és üzemben tartásához szükséges tőkét. 1795-re tehát Hőgyészy Krisztina és mások adományaiból, büntetési pénzekből és egyéb eredetű pénzforrásokból felépült a kórház. De hogy mekkora volt a kórház befogadóképessége, milyen gyógykezelés folyt benne, mennyiben volt ez a nosocomium gyógyítóintézmény és mennyiben szegényház jellegű, ezekre a kérdésekre semmiféle választ nem találtunk az átnézett iratokban. Annyi bizonyos hogy a kezdeti időszakban betegeken kívül — szociális okokból — ápolásra nem szorulókat is helyeztek el benne. Ez kiviláglik a kórházi tőke kurátorainak már idézett 1790-os beadványából, mely a koldusok begyűjtéséről is beszél, de
