Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

TANULMÁNYOK - Cseh Imre: A bajai városi kórház történetének vázlata

még egyértelműbbé válik egy jóval későbbi, az 1852. évre vonatkozó beszámolóból. E beszámoló szerint a kórháznak két részlege: „kórosztálya" és „gyámosztálya" volt, s az utóbbira fordított évi kiadás messze meghaladta a „kórosztály" kiadásait. A nyugtákból állapíthattuk meg, hogy már a kezdeti időszakban a pénzkezelőkön kívül a kórházban külön bérért, főfoglalkozásban szolgálatot teljesített egy „gazda", egy „gondviselő" és egy „gazdaasszony". Abból a kevés ismeretből, mely e vonatkozásban rendelkezésünkre áll, arra kell tehát következtetnünk, hogy kórházunk ősi magja szerény intézmény lehetett, mely az akkoriban létező magyarországi kisebb egészségügyi intézmények többségéhez hasonlóan kórházi és szociális otthoni szerepkört egyaránt betöltött. A kórház XIX. századi folyamatos létezéséről és működéséről számos adat áll rendelkezésünkre. Ilyen forrás az 1810-ban megjelent Fejér—Huber-féle lexikon, az 1860-ban napvilágot látott Egyetemes Magyar Encyklopaedia, továbbá Fridrik : „Bácsbodrog Vármegye Földrajzi, Történelmi és Statisztikai Néprajzi leírása" című, 1878-ban kiadott munka. Ezek mindnyájan említést tesznek a bajai kórházról s ismertetik a kórház alaptőkéjét is, de nem térnek ki befogadóképességére. A város történelméből tudjuk, hogy Baján 1840. május 1-én olyan tűzvész dühöngött, mely elpusztított 1282 lakóházat és középületet, továbbá 812 melléképületet, s 70 ember halálát okozta. E tűzvész martalékául esett a kórház is, sőt tűzhalált halt benne három asszony. Sem az említett forrásokban, sem másutt nem leltünk adatot arra vonatkozóan, hogy a leégett kórház helyett mikor és hogyan építettek újat. Ezt kiderítendő, 1972. folyamán újabb levéltári kutatásokba fogtam. Ekkorra már a Baján keletkezett levéltári anyag a Kecskeméti Megyei Levéltárba került át, s itt néztem át azokat a kéziratos köteteket, melyek a „Szabados Baja Várossának Községi Jegyzőkönyve" feliratot viselték és amelyek a „tanács s községüléseken" készültek. Az átnézett anyag az 1841. január 21-től 1848. június 19-ig tartott ülések jegyzőkönyveit öleli fel. Megtudtuk e jegyzőkönyvekből, hogy a természeti csapást követő újjáépítés érdekében a város vezetősége sok hathatós intézkedést tett. Ezek közül az adott körülmények között minden bizonnyal a leghatékonyabb volt, hogy a város saját kezelésű téglaégetőket létesített, melyek a középületek szükségletein felül önköltségi áron elégítették ki a magánépíttetők építőanyagszükségletét is. Nos, ezekből a téglákból utaltak ki már az 1841. december 4-i ülésen 50 000 darabot, később 20 400 darabot a kórháznak, építési költségekre pedig 2701 forint 22 krajcárt fordítottak. Az építkezés befejezéséről a megbízott „tanátsos urak" az 1844. június 15-én tarott ülésen számolnak be. De hogy a kórház valamilyen formában (talán magánházban) ezt megelőzően is működött, az kitűnik egy 1842. február 28-án eszközölt bejegyzésből, mely szerint „Nagy Pál épületfakereskedő a városi ispotály számára koporsóknak kiszolgált 25 szál rakovai deszkák árát : váltó S0 forintokat kéri kifizetni'

1

'. Az újjáépítés és üzemeltetés költségeihez különböző személyek és testületek járultak hozzá. A pénz előteremtési módjának jellemző páldijáról ad számot az az 1845. június 21-i bejegyzés, amely szerint Markovits Antal tb. kanonok június 11-én 30 kr. belépti díjjal „sorshúzással egybekapcsolt tánczvigalmat" rendezett, aminek minden költségét viselte, s a befolyt 1437 váltó forint 15 kr-t