Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

TANULMÁNYOK - Kovalovszky Miklós: Tehetség és betegség — Ady patográfiájához

Végül már olyan égető lesz körülötte a világ pokla, hogy nem bízik sem a bor, sem a más kábulatok menekítő varázsában. így panaszkodik a mámor antik istenéhez, Liber Páterhez: Szent Liber atyám s áldott rokonaid, Nem fognak többé segíteni azon, Kinek feledés, álom Kell s vidám téboly és remény? (Szent Liber atyám, 1917.) Mint alkalmi, futó szerelmek mellett az igazi szeretőhöz, úgy ragaszkodott a kábítószerekbe bele-belekóstoló Ady a borhoz. Ez volt az ő igazi mámoritala; szerepét szinte predestinációsnak érzi, mint A magyar Pimodán vallomásában oly művészi szuggesztivitással kifejti. Az alkohol problémájáról, tragikumának társadalmi gyökereiről és szükségszerűségéről nagyon józan, éles szemű cikket írt Ady.

75 A morfin, az ópium élvezete, a „magányos mámor" tehát lényegében idegen volt tőle, s ha néha mégis megpróbálkozott vele, vagy mások csábítása, vagy fellobbanó mámorszomja vitte rá. Ady szempontjából tehát — orvosi tekintetben is — a bor, az alkohol az igazi probléma, mert nemcsak az idegrendszert teszi tönkre, hanem az egész szervezetet pusztítja, roncsolja. Adynak a bor nemcsak menekvés, feledtető mákony, bódítószer, hanem serkentő eszköz is: felröpítő, a világot kitágító, létfelfokozó varázsital, amely mintegy az alkotásra preparálja őt: felajzza, érzékennyé hangolja idegeit, képzeletét soha nem látott légtornász-mutatványokra lendíti, sajátos, merész ötleteket, új, ismeretlen szavakat csihol ki belőle. A vers Ady életének kiszakadt, véres darabja, lelki energiáinak ellángolása, gyötrelmes erőpróba, amelyről újra meg újra visszaretten, menekülne, de az önkifejezés kényszere nem enged kibúvót. Ilyenkor átkozza el Ady a költősorsot, amelynek keservéről nem egy vallomása szól,

76 s ilyen hangulatából fakadhattak — mint Szűts írja — a keserű szavak szülei ellen, amiért nem tudták visszatartani a maga akarta-választotta végzet útjáról. A versírás tehát Adynak valóságos véráldozat, s ennek az önkínzó szertartásnak szinte rituális kelléke a bor. Szerepéről ő maga adja a legmélyebb és leghitelesebb elemzést A magyar Pimodánban. Minden sora az alkotás műhelyébe világít különös fénnyel, de itt csak a leglényegesebb mondatokra sűrítve idézzük: „Csokonai egy-egy versében babonásan megérzem azokat a szavakat, amelyek csak dőzsölés után pattanhattak ki egy lázas és meggyötört idegrendszer pörölymunkájából. . . Két fajtájú mámora van a bornak ... Az első mámor olyan, mint akárkié . . . Ezután jön az éjszaka végi, hajnali vagy nappali alvás, furcsa, sok ébredéssel. Fejünket feszítik, ha felkelünk, maga vagyunk a nyugtalan és megszemélyesült figyelés és figyelem, össze tudjuk kapcsolni a legantipodikusabb ideákat. S mikor alkonyul, egyszerre csak .. . nyugtalan s tovább is nyugtalan75 Összes prózai művei VI, 274; vö. Áldomás c. versével. 76 Kovalovszky: Emlékezések Ady Endréről I, 36, 41—2, 174, 180, 418, 585; Ady összes prózai művei I, 284; IV, 44 (Levél az apámhoz) : V, 193; VI, 101, 110, 161—2, 176, 191; VII, 92, 97; Önéletrajz (1913. dec); Életbérem sírva panaszlom; stb.