Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 71-72. (Budapest, 1974)
TANULMÁNYOK - Blázy Árpád: A teriáka és a mitridátum
A szerző ebben a művében részletesen foglalkozik mérges kígyók mérgeivel és ellenmérgeik leírásával. Plinius szerint, az első teriáka III. v. „nagy" Antiochus — aki i. u. 224-ben lépett trónra — maga készített gyógyszere volt, melyet mérgezések ellen szedett. Receptje a római (?) Aesculapius templom küszöbére volt bevésve, s így neve Aesculapius = Asclepios attribútumáról, a Tyrius = anguis = kigyó szóból származik. Legvalószínűbb azonban, hogy a teriáka szó a görög dr/oiov = állat szóból ered, mivel e szert állati mérgek ellen szedték elsősorban. A mitridátum elnevezést talán Galenus használta legelőször, aki több előiratot hagyott ránk, melyek Mithridates nevét viselik. Ezek közül leghíresebb az Antidotum Mithridatium lett. A mitridátum elnevezés történetéhez tartozik, hogy Mithridates Eupator (i. e. 124—64.) pontusi király a hagyomány szerint behatóan foglalkozott orvostudománnyal. Különösen mérgek és ellenmérgeik hatását tanulmányozta. Plinius szerint elítélteken végzett kísérleteket. Mérges kígyókkal megharaptatta őket vagy mérget szedetett be velük, és ellenmérgekkel próbálta meggyógyítani őket. A leghatásosabbnak látszó anyagokat elektuáriummá dolgozta fel, mely feltételezése szerint univerzálisan, minden méreg ellen hatásos volt. Az irodalmi adatok itt is ellentmondók, mert Plutarchos szerint Mithridates, mivel kegyetlen uralkodó volt, attól félt, hogy mérgezés áldozata lesz- Ezért önmagán kísérletezett mérgekkel és ellenmérgekkel. Szervezetét hozzá akarta szoktatni a mérgekhez, hogy így a váratlan mérgezés hatástalan legyen. Ezért, mikor Pompeius i. e. 64-ben legyőzte, a méreg, melyet állandóan magánál hordott és amellyel végezni kívánt magával, hogy ne kerüljön élve legyőzői kezébe, nem hatott. Végül is egy katonájával ölette meg magát. Legyőzője, Pompeius származtatta át orvosi tárgyú műveit Rómába. A teriáka és mitridátum elnevezésének történetéhez tartozik, hogy mind a külföldi, mind a hazai adatok számos változatban használják ezt a két elnevezést (Thriaca, Thiriac, Thiriaca, Driakl — Mithridatium, Midhritat, Medhritat, Methridat stb.). Magyar vonatkozásban ki kell emelnünk, hogy a teriáka név az évszázadok folyamán elmagyarosodott. Számtalan hazai adatban találkozunk a térjék elnevezéssel, mely a mai napig, jellemző módon, családneveink között is fennmaradt. Ezenkívül hazai változatok: a kérjek, töriek stb. Térjék elnevezéssel találkozunk néhány más gyógyszer és növényi drog magyar népies nevénél is. így pl.: a Roob juniperi= boróka lekvár, német térjék 2 , Flores anagallidis = kakukkterjék 3 , Aster amellus L. = csillagfű, béka-terjék 4 , Valeriana officinalis = macskagyökér, terjék-fú 5 . 2 Mátyus I.: Ó és új diaetetica. Pozsony, 1787—1793. 3 Torkos J. J.: Taxa Pharmaceutica Posoniensis. Pozsony, 1745. 4 Csapó J.: Kis gyermekek isputálya. 1771.; — Uj füves és virágos magyar kert. Pozsony, 1775. 5 Halmai J.— Novak I.: Farmakognózia. Budapest, 1963.
