Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 71-72. (Budapest, 1974)

FOLYÓIRATOKBÓL - Hirurgija — 1972 (Szemkeő Endre) - Janus — 1971 (Némethy Ferenc—T. Pajorin Klára)

akartak szabadulni a himlőtől, mint fölös számú gyermekeik természetes kirostálójától. Németország egy részében Bonaparte Jeromos westfaliai király tette kötelezővé a védőoltást 1808ban, de egész Németország területén csak 1875. jan. 1-től vált kötelezővé az 1870—71. évi porosz—francia háború tapasztalatai alapján. Némethy Ferenc HIRURGIJA — 1972 A Szovjetunió Egészségügyi Minisztériumának ez a havonként megjelenő folyóirata egyúttal a Sebészek Tudományos Társaságának lapja is, s mint ilyen, az egyik legelterjedtebb és legismertebb szovjet sebészeti orgánum. Az időszerű sebészeti problémákon kívül egyes számokban a sebészet történetéről is jelennek meg érdekes tanulmányok. Bár legtöbbször egy-egy kiváló orosz vagy szovjet orvos munkásságát méltatják, alkalomadtán valamely történelmi kor vagy esemény orvostörténeti vonatkozásait is bővebben föltárják, így pl. az 1972/6, szám közli N. A. Oborin lvovi (lembergi) docens ismertetését egy nemrég megtalált kéziratról, amelyet Rugyinszkij, a krími háború idején (1853—1856) a Déli Hadsereg fősebésze, majd a szevasztopoli kötözőhely vezetője írt. A krími háború befejezése után a Katonaorvosi Ügyosztály a háborúban résztvett valamennyi orvost kötelezte arra, hogy jelentést nyújtson be a háború idején folytatott tevékenységéről. Ilyen jelentés a Rugyinszkij által írt kézirat is, amelyet sem akkor, sem később nem publikáltak. (Illetve: a háború után 10 évvel egy recenzió látott napvilágot róla, de igen hiányos adatokkal.) Rugyinszkij kézirata igen értékes adatokat tartalmaz a kor orosz hadsebészetéről. Részletes statisztikát ad az irányítása alatt működő kórházak, kötözőhelyek stb. kezeltjeiről, valamint az akkori orvosok, ill. sebészek gyógyítási eljárásairól. Számszerű adatokkal mutatja be, hogy az egyes ütközetek után hány harcost kezeltek, hány amputációt, trepanációt stb, hajtottak végre, milyen kötözéseket alkalmaztak töréseknél, zúzódásoknál, közli a gyógyulási és a halálozási statisztikát. Szemkeő Endre JANUS — 1971 Vol. 56., No. 1. Az egész számot egyetlen hosszú értekezés tölti ki: /. Heniger ismerteti Hermann Boerhaave botanikai munkásságát (Some botanical activities of Hermann Boerhaave, professor of Botany and director of the botanic garden at Leiden — pp. 1—78.). Boerhaave — aki elsősorban a klinikai orvoslás egyik úttörőjeként ismert, s tanítványa, Gerhard van Swieten révén a magyar orvosképzéshez is fűzik szálak —• hoszszú ideig (1709—29) a leideni egyetem botanikaprofesszora volt, bár kinevezése előtt nem foglalkozott behatóbban botanikával. 1701 óta lektorként orvostudományt és kémiát adott elő a leideni egyetemen, és az egyetem vezetősége attól tartva, hogy elveszíti az igen tehetséges fiatal tanárt, 1703-ban szerződést kötött vele, mely szerint az első megüresedő tanszékre kinevezi. Az öt katedra (gyakorlati orvostudomány, elméleti orvostudomány, anatómia, kémia, botanika) közül történetesen a botanikai maradt gazdátlanul 1709ben, bár Boerhaave épp ennek elfoglalására érezte magát a legkevésbé fölkészültnek. Ennek ellenére elfogadta a meghívást és szívós munkával küzdőt-