Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 71-72. (Budapest, 1974)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - M. Lugosi Márta: A gyógyszerészi múzeum felállításának ügye Magyarországon
Koritsánszky Ottó 1909-ben cikket írt a magyar gyógyszerészi múzeum ügyéről. Ebben kifejti, hogy helyes lenne a gyűjteményt a Nemzeti Múzeumnak átadni és egyben felszólítani a magángyűjtőket, hogy itt helyezzék el összegyűjtött tárgyaikat. „Tudomásunk szerint Ernyey József neves etnográfus kartársunk igen szép gyűjteményre tett szert. Ó is átengedné bizonyára szívesen gyűjteményét, ha a múzeumnak állandó helye volna. S talán nem volna lehetetlen, hogy dr. Orient Gyula kartársunk becses kolozsvári gyűjteménye is ide kerüljön." [3] Orient Gyula tudott a sok eredménytelen próbálkozásról, mely a budapesti gyógyszerészi múzeum felállítását célozta. Véleménye szerint „a Magyar Gyógyszerészi Múzeum megalapítása nem a magyar gyógyszerészek lelkesedéshiányán s nem is a tárgyak csekély számán múlott, hanem valószínűleg inkább azon, hogy féltett ereklyéik magánosok kezébe, vagy legföljebb szegényes, szűk hellyel és anyagiakkal küzdő testülethez jutnak, nem pedig a nekik legmegfelelőbb helyre, s nem fognak abban a megkövetelt gondozásban és elhelyezésben részesülni, amilyet csak oly gazdag múzeum nyújthat, aminő az Országos Erdélyi Múzeum." [7] Helyesen láthatta Orient Gyula azokat az okokat, amelyek miatt a sok indítvány lelkes fogadtatása, sok cikkezés és gyűjtögetés után mégsem sikerült az eszme megvalósítása. Ernyey József legjobb helyen a Nemzeti Múzeum keretében tudta volna a gyűjteményt. Karlovszkyék látva, hogy a Nemzeti Múzeum néprajzi osztálya szűk és eldugott bérházban tengődik, inkább a Gyógyszerész Egylet kezelésére bízták volna azt. Sokan azonban nem bíztak abban, hogy az állandóan helyét változtató és szegény Gyógyszerész Egylet megfelelő kezelést adott volna egy gyűjteménynek. Az első komolyabb gyűjtemény Budapesten az ifjúság lelkes gyűjtéséből 1908—09-ben gyűltössze. Ebben az évben Andriska Viktor és Forgács Dezső voltak a Gyógyszerészhallgatók Segély- és Önképzőegyletének vezetői. Lelkes munkájuk szép gyűjteményt eredményezett, melyről dr. Forgács Dezső a következőket írta 1918-ban a Gyógyszerészi Közlönyben: „Mikor annak idején egyetemi hallgató korunkban a budapesti Gyógyszerészhallgatók Segély- és Önképzőegyletének keretében dr. Andriska Viktor és dr. Lőrinc Ferenc barátaimmal megkezdtük a gyűjtést, a beérkező tárgyakat a budapesti Aggteleki u. 8. szám alatt levő gyógyszerész gyakornoki tanfolyam helyiségében helyeztük el üvegszerkényekben. A gyűjtemény az első két évben szépen szaporodott, aztán kevésbé, mégis már a háború előtt egy évvel 9 zsúfolt szekrényből állott a szekrénybe nem férő nagyobb tárgyakat nem számítva. (Szakkönyvek, taxák, manuálisok, laboratóriumi eszközök, agyag- és porcelánedények.) A múzeumot a mindenkori Egyetemihallgatók Segély- és Önképzőegyletének erre a célra kiküldött múzeumbizottsága kezelte, őrizte és gyarapította. A Magyar Gyógyszerész Egyesület pedig néminemű védnökséget gyakorolt a múzeum felett." Állandó felügyelői munkabizottság is alakult, melynek tagjai voltak dr. Darvas Ferenc, dr. Andriska Viktor és dr. Augusztin Béla. A bizottság egyik fontos cselekedete volt, hogy a Gyógyszerészi Múzeumot a „Múzeumok és Könyvtárak Országos 'Felügyelőségének" felügyelete alá helyezte. Ezáltal azt hivatalosan is elismertette, részére támogatást biztosított. A múzemi anyag időközben annyira felszaporodott, hogy az Aggteleki utcai ház helyisége már kicsinek bizonyult. Ezért a bizottság az egész gyűjteményt 1917-ben átadta a Nemzeti Múzeumnak. [10]
