Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 71-72. (Budapest, 1974)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Halmai János: A gyógyszerészek botanikai eredményei Magyarországon a XIX. század első felében
Lippay János, „Posoni Kert"-jében (1T5G4) a hazai flóra jó ismerőjének is bizonyult. Az olasz Marsigli 1726-ban megjelent Duna-monográfiája VI. kötetében a Duna mentén önként termett növényeket sorolja fel hazánkból. Linné korszakalkotó művei, Systema naturae (1735), Genera plantarum (1737), Philisophia botanica (1751), Species plantarum (1753) megjelenésének idején hazánkban a hanyatlás, szellemi tespedés korszakát látjuk. A nagyszombati egyetem orvosi fakultásának felállításáig (1769) és a „Ratio educationis" (1777) kiadásáig Linné reformjairól csak a külföldi egyetemeken tanuló ifjak hallottak. Az 1770-es évek után az egyetemen és a középiskolákban is kötelező lett a természetrajz tanítása. Mind az egyetemen, mind pedig a középiskolákban éles különbséget tettek a botanika és a természetrajzhoz tartozó növénytudomány között. A botanika az orvostudománynak az a része, mely az orvosi növényekkel és növények rendszerével foglalkozik; a természetrajz keretén belül pedig a növénytan elméleti részével, a növények termesztésével, hasznaival ismertették meg a tanulókat. Ez utóbbi magában foglalta az állattant is. A magyar flórakutatás eleinte teljesen az egyetem orvosi fakultásához kapcsolódik, és az orvostanhallgatók ismerkednek meg először Linné rendszerével és nómenklatúrái ával. A pesti egyetem orvosi karának tanárai rakják le a magyar florisztika alapját, azt naggyá fejlesztik, és tanítványaikkal együtt ők a magyar flóra első tudományos kutatói. Nagyobb jelentőségű Csapó József debreceni főorvos botanikai munkássága. Jól ismert műve: „Új füves és virágos magyar kert" (1775). A székelyföldi Benkő József kertjében több mint 400 növényt nevelt, és elkészített egy füvészkönyvet a gyógyszerészek és növénygyűjtők számára. A „Flora Transsilvanica" 1787-ben készült, kézirata sajnos 1849-ben a nagyenyedi könyvtárban tűzvész alkalmával elpusztult. A XVIII. század második felében élő Veszelszki Antal szinte orvosbotanikus volt, sokat járt az országban, 1798-ban megjelent Fűszeres könyvében jó növényleírásokat, a hazai flórára vonatkozó érdekes adatokat is találunk; 528 növényt sorolt fel betűrendben. A nagyszombati egyetem első kémia-botanika tanára, Winterl József Jakab vetette meg az egyetemi botanikus kert alapját is. Távoli vidékekre rándult ki a demonstrációhoz szükséges anyag beszerzéséért; előadásaiban Linné rendszerét követte. A magyar flórakutatás szempontjából legfontosabb műve a Botanikus kert 1788-i indexe, mely 507 genust, 1656 fajt sorol fel és mellékletként szép kivitelű, értékes, 26 rézmetszésű táblát is tartalmaz. Ez egyébként egyetemi tananyag is volt, sőt Waldstein és Kitaibel egyik fontos forrása is lehetett. Tanítványa volt Lumnitzer István (1747—1806) pozsonyi városi főorvos, képzett botanikus, ki megírta az első helyi flórát, a „Flora Posoniensis"-t (Lipsiae, 1791). E munka értéke, hogy 1008 virágos növényen kívül 286 virágtalant is közöl Linné rendszerében. Ez idők nagy természettudósai közül Kitaibel Pált említem meg, aki legtöbbet tett a hazai flóra kutatásai területén. Figyelme mindenre kiterjedt; miközben a növényeket gyűjtötte és jegyezte, a talaj minősége, művelhetősége, a mezőgazdaság növényi és állati termékei, a lakosok nemzetisége, foglalkozása,
