Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)

FOLYÓIRATOKBÓL - Journal of the History of Medicine and Allied Sciences, 1971 — 1972. (Némethy Ferenc)

sok számának havonkénti eloszlását, a halálozási életkort, a csecsemő- és gyermekhalandóság alakulását, a halál okául feltüntetett betegségek gyakoriságát nemek és életkorok szerint. A plébánia területéhez tartozott egy dologház és az adósok egyik börtöne is. Forbes külön figyelmet fordít az ezekben az intézményekben, valamint a kórházakban elhalálozott személyek körülményeire. 1902-ben Ch. W. Slides hívta fel a figyelmet az Egyesült Államokban a horogféreg (necator americanus) veszélyeire. 1909-ben megalakult a horogféreg-betegség kiirtását célzó Rockefeller Egészségügyi Bizottság, amely 1910 és 1915 között nagyszabású kampányt szervezett az USA déli államaiban Ch. W. Slides, F. T. Gates és W. Rose irányításával. A féreg legtöbbször a szennyezett talajból a bőrön át került az emberi testbe, rendszerint a lábujjak táján okozva gyulladást vagy kelést. Ezért népiesen „talajviszketegség"-nek (ground itch) vagy „harmatmérgezés"-nek (dew poison) nevezték. Az ellene való küzdelem részben gyógyszeres kezeléssel (thymol, betanaphtol), részben a köztisztasági viszonyok általános javításával, de főleg higiénikus árnyékszékek tömeges építésével történt. Tulajdonképpen ez ötéves kampány során épült ki megyei szinten az USA tisztiorvosi és közegészségügyi hálózata. (M. Boccaccio : Ground Itch and Dew Poison — The Rockefeller Sanitary Commission 1909—14. p. 30—53.) A gyarmati időszakban (1638—1772) New Haven kis puritán településből nagy forgalmú kikötővárossá fejlődött, közegészségügyi viszonyai is ennek megfelelően változtak. (L\. A. Hodapp : Public Health in Colonial New Haven, p. 54—64.) A 18. század közepén — bár a városnak külön közegészségügyi szervei még nem voltak — a városi tanács gondja már kiterjedt a kikötőbe befutó hajók járványügyi ellenőrzésére, a karanténokra, az élelmiszerek vizsgálatára és a maguktehetetlen polgárok ellátására. A 10. század az arab orvostudomány fénykora. S. Hamarnah tanulmánya (Development of Arabic Medical Therapy in the Tenth Century, p. 65— 79.) az ekkor élt arab orvosi írók műveit ismerteti. Részletesebben szól a következőkről: al-Rázi (Rhazes, 865— 925), al-Majuni (Haly Abbas, kb. 925—994), Abi-al-Ashat (megh. 970 után) és al-Zahrávi (Abulcasis, megh. 1013 k.). Egy amerikai orvoscsaládon belül, apa és fiú nemzedékében figyelhető meg a variolációról a vaccinációra való áttérés a himlő elleni küzdelemben. (F. B. Rogers : Dr. Samuel Gelston [1727—82] Variolator and His Son Dr. Roland Gelston [1761—1829], Vaccinator, from Nantucket, p. 81—85.) Györgyey Ferenc, a Yale Egyetem orvostörténész könyvtárosa hosszú, elismerő kritikát írt Gortvay Gy. és Zoltán I. Semmelweis-életrajzáról. (Semmelweis : His Life and Work. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1968.) Bevezetőül röviden ismerteti Sinclair (1909), Erna Lesky (1964) és Benedek István (1967) Semmelweis-könyvét, majd így folytatja: Gortvay és Zoltán műve „higgadt, kevésbé szenvedélyes alkotás, mint Benedeké. Amint dr. Zoltán az angol kiadás előszavában megjegyzi, a szerzők csak részben használták fel E. Lesky anyagát. (Kíváncsiak lennénk, milyen következtetéseket vontak volna le, ha ezt az anyagot teljes egészében használták volna.)