Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)

FOLYÓIRATOKBÓL - Journal of the History of Medicine and Allied Sciences, 1971 — 1972. (Némethy Ferenc)

világos megfogalmazójának. Életművét ismerteti R. C. Mautitz (

Schwann's Way: Cells and Crystalls. p. 422— 437.). Némethy Ferenc JOURNAL OF THE HISTORY OF MEDICINE AND ALLIED SCIENCES — 1972 Vol. 27. No. 1. A szerkesztő, E. H. Thompson köszönti E. H. Ackerknecht professzort nyugalomba vonulása alkalmából. (A Salute to Professor Ackerknecht upon Retirement, p. 3—4.) Ackerknecht 1906-ban Németországban született, 1931-ben a lipcsei egyetemen szerzett orvosi, 1939-ben pedig a Sorbonne-on ethnologiai diplomát. 1941-től Amerikában dolgozott: először a baltimore-i orvostörténeti intézetben, majd a New York-i természetrajzi múzeumban, végül tíz évig (1947—57) a wisconsini egyetem orvostörténeti intézetének vezetője volt. 1958-tól a Zürichi egyetem orvostörténeti intézetének igazgatójaként működött. Innen vonult most nyugalomba. 1966-ban, 60. születésnapja alkalmából a Gesnerus különszámot szentelt tiszteletére (Vol. 23. p. 3—212.), s összeállította addigi bibliográfiáját (10 könyv, 145 tanulmány). Doktori disszertációját Henry Sigeristnél írta az 1848, évi orvosi reform történetéről (Beiträge zur Geschichte der Medizinalreform von 1848). Legjelentősebb művei: A malária története a Mississipi felső folyása mentén 1700—1900 (Malaria in the Upper Mississipi Valley 1700— 1900. — 1945) és A párizsi orvosi iskola (Medicine at the Paris Hospital: 1794—1848. — 1907). 1953-ban — Henry Sigerist és Owsei Temkin után harmadikként — megkapta az Amerikai Orvostörténeti Társaság William H. Welch-érmét. A Journal of the History of Medicine-nek megindulása (1946) óta szerkesztő bizottsági tagja. P. Broza (1861), A. Trousseau (1864), J. H. Jackson, H. Liepmann (1900) és J. Gerstmann (1924) megfigyelései nyomán általánosan elfogadott nézet, hogy a beszélőképesség, a fogalmi gondolkodás, a magasabb szintű cselekvő és tájékozódó képesség központja a bal agyféltekében van. Ezért szokás ezt nagyobb féltekének, s vele szemben a jobb oldalit kisebb agyfélnek (hemisphera minor) nevezni. A. L. Benton tanulmánya (The „Minor" Hemisphere, p. 5—14.) azokat az orvosokat sorakoztatja fel (H. Jackson 1876, C. Rieger 1909, G. Lenz 1905, J. Babinski 1918, M. Dide 1938), akik szerint a bal féltekének domináló szerepe a magasabb rendű szellemi tevékenységek terén egyáltalán nem kizárólagos, hanem erősen viszonylagos, sőt vannak olyan szindrómák — elsősorban az anosognomia —, amelyek kizárólagosan vagy túlnyomórészt a jobb agyfél sérüléseinek következményei. A londoni Sz. Brigitta plébánia halotti anyakönyve 1820 októberétől 1849 augusztusáig a szokásos személyi adatokon kívül a halál okát is feltünteti. Az egyházközség átlagos lélekszáma ezekben az években 6000 körül mozgott, a jelzett időszakban az összes bejegyzett halálozások száma 4513 volt, (

T. R. Forbes : Mortality Books for 1820 to 1849 from the Parish of St. Bride, Fleet Street, London, p. 15—29.) T. R. Forbes az 1962—1966. évek angliai és walesi statisztikai adataival egybevetve vizsgálja a halálozá-