Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)
FOLYÓIRATOKBÓL - Gesnerus, 1971 (Vida Tivadar)
18. sz. végén. Vogel mint rostocki egyetemi tanár is kapcsolatban maradt a diagnosztikával s az orvosi gyakorlattal. Ezzel ellentétbe jutott az orvostudomány szempontjából végzetes természetbölcseleti nézetekkel (Hufeland). Viszont eljutott oda, hogy már Corvisart előtt használta a perkussziót, és röviddel felfedezése után ajánlotta az auszkultációt is. Az előbb említett intézet vezetője, Heinrich Buess a lausanne-i Charles Krafftról (1863—1921) ír tanulmányt, és a svájci sebészek hozzájárulásáról a vakbélgyulladás műtéti gyógykezeléséhez (196—216. 1.), Krafft halálának 50. évfordulója alkalmából. Bevezetőben megírja, hogy Krafft fiának panasza indította őt cikke megírására, amellyel a feledés homályából kiemeli ennek a sebészet terén érdemeket szerzett orvosnak a nevét. A 2. pontban taglalja Krafft életét és személyiségét. A 3. pont orvostörténeti visszapillantás a vakbélműtéttanának korai adalékaira. Aztán Krafft és César Roux úttörő munkásságát méltatja. Hans Debrunner (Zoliikon): A gépszerű ortopédia vége (217—233. 1.), A Corpus Hippocraticum írásműveiben találhatók az első részletes adatok olyan gépi berendezésekről, amelyeknek célja csonttörésekkel és ízületi ficamokkal kapcsolatos gyógyászati eljárások megkönnyítése. Használatuk kimutatható a középkoron át, és újraéledt a 15. sz. második felében. Sőt, még a századfordulón is használtak olyan berendezéseket, amelyek lényegében megegyeztek Oreibasios és Hippokratész találmányaival. E magatartás hátterében öntudatlanul is az a felfogás húzódik meg, amelynek értelmében az emberi szervezet tökéletesen megszerkesztett gépezet. A folyamatok feltétlen pontosságát, amint azt Newton követelte a klasszikus fizikában, egyszerűen átvitték az élettanra. A technikai haladás lassankint függetlenítette az ezeket a gépi berendezéseket készítő, majd gyártó ipart az orvostól. Amióta viszont felfejlődött az ortopédia mint elismert orvostudományi szakág, érvényesül a jelszó : „El a készüléktől". A 20. sz. kezdete óta egyre inkább előtérbe kerül a műtéti gyógyászat, és háttérbe szorulnak a készülékek. E fejlődés okai: Az új term, tud. ismeretek más világképhez vezetnek, mint amilyent a technikai materializmus statikus tökéletesség-modellje nyújtott. Ez a világkép dinamikus, márpedig a dinamika úgyszólván tiszta „tenyészetben" mutatkozik az élő szervezeten. Ennek nyomán az ortopédiai érdeklődés és gyógytevékenység központjába a megzavart funkció kijavítása került. Ezt pedig belső tényezők működtetésével kívánják elérni a csontokon, ízületeken, idegeken és inakon végzett beavatkozás által, A beteget a gépek, készülékek passzivitásából kiviszik a sportpályára, hogy gyógytornát végezzen, cselekvő módon segítsen önmagán. Az ortopédia egyoldalúan mechanisztikus elkülönültségéből visszatalált az ált. orvostudomány módszereihez. Még a látszólag nélkülözhetetlen gipszkötést is elhagyják a csavarok és fémsínek segítségével történő belső nyomásbiztosítás kedvéért! Meg lehet talán kérdőjelezni a címet? Mintha a technikát nem lehetne kiűzni az ortopédia területéről; csak a redresszív készülékeket felváltják az ún. totálprotézisek. A kötet egyetlen francia nyelvű közleményét ketten írták: M. Cramer, Genf városa Tudománytörténeti Múzeumának konzervátora és G. de
